Az aktuális rész ismertetője: Az Újszövetség Mária Magdolnát - vagy másik nevén Magdalai Máriát - Jézus feltámadásának fő bizonyságtevőjeként említi, az evangéliumok szerint a tanítványoknak ő viszi meg a hírt mesterük halálból való visszatértéről. Szerepe ilyen módon felbecsülhetetlen a kereszténység kialakulásában, a jézusi mozgalom kicsiny zsidó szektából viruló világvallásá való lombosodásában. És mégis: az evangéliumok meglepő módon rendkívül szűkszavúak vele kapcsolatban, mi több, az ötödik században a korai egyház már prostituáltként beszél róla. Vajon mi áll Mária Magdaléna mellőzése mögött? A film a történelem egyik legrejtélyesebb női szereplőjét övező homályt igyekszik eloszlatni.
A műsor ismertetése: Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ki ölte meg Jézust, a Biblia határozottan és egyértelműen fogalmaz: a zsidók. A zsidó főpapok követelték ki a kivégzését, a zsidó tömeg ragaszkodott vére kiontásához, s a római helytartó, Poncius Pilátus csak a zsidók nyomásának engedve adta át Isten fiát az ítéletvégrehajtóknak. Azon megjegyzésével pedig, hogy "Mosom kezeimet", a helytartó végképp elhárít minden felelősséget magáról és a rómaiakról. De vajon mennyire hiteles az a kép, mely Pilátust gyenge és befolyásolható személyiségként ábrázolja? A film szakértőinek véleménye gyökeresen eltér az evangéliumokétól: szerintük Poncius Pilátus igenis brutális, véres kezű politikus volt, aki az erőszak semmilyen formájától se riadt vissza.
Hozzászólások