Balog Alexandra 1994-ben született Budapesten. Tanulmányait a Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Művészeti Iskola és Gimnáziumban kezdte. 2003-ban kezdett zongorázni, majd felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Belák Erzsébet, majd Fejérvári Zoltán osztályában tanult. A zongoratanulmányok mellett 2004-ben csellózni is elkezdett, valamint a Konzervatórium zeneszerzés tanszakán tanult Fekete-Győr Istvántól. 2014-től a londoni Royal Academy of Music hallgatója, ahol Ian Fountain osztályába jár. Az Akadémián karmestersèget is tanul Dominic Grier-től ès Raymond Holdentől. Ugyanettől az évtől lett alapítója az évente megrendezésre Bozsoki Zenei Fesztiválnak, mely idén nyáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre nemzetközileg elismert művészek közreműködésével. Nevéhez fűződik az International Young Soloists zenei együttes megalapítása is, mely 2017 nyarán a Sziget Fesztiválon Madaras Gergely és Dénes István vezényletével, valamint Moszkvában a Csajkovszkij Konzervatórium kamazenei fesztiválján is debütált.
2015-ben megkapta az Emmi által kiadott Nemzeti Tehetségprogram ösztöndíját. Rendszeresen vesz részt versenyeken, ahonnan számos díjat hozott el, valamint mesterkurzusokon, többek között Rados Ferenc, Christopher Elton, Pascal Devoyon és Jevgenyij Szugybin hallgatója is volt. Koncertezett Londonban, Ljubljanában, Moszkvában, Berlinben, a Lockenhaus Kamarazenei Fesztiválon, Budapesten, Bozsokon és Kőszegen.
2017-ben megkapta a Royal Academy of Music Frederick Jackson ösztöníját, novemberben pedig megnyerte a grazi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyt, melyet követően az ORF klasszikus zenei csatornáján felvételt készítettek a verseny műsorából.
Hozzászólások