Brad Mehldau, amerikai jazz zongorista 1995-től elsősorban, ugyanazzal a trióval dolgozik, amelyben Larry Grenadier, és Jorge Rossy közreműködik. Ebben a formációban jelenik meg Mehldau legsűrűbb, legszilárdabb teljesítménye, nem kis részben köszönhetően a 3 zenész közötti szoros kapcsolatnak, harmóniának, és annak az állandó alkotó inspirácónak, amelyet Grenadiertől és Rossytól kap. 1996 óta, a Warner Brothers gondozásában egy ötlemezes sorozatot jelentettek meg The Art of the Trio címmel.

Mehldau szóló-zongora albummal is jelentkezett Elegiac Cycle és Places címmel, melyen a szóló zongora mellett, trió szerzemények is hallhatók. A Elegiac Cycle és Place lemezek ?koncepció/téma? albumnak is nevezhetők, hiszen az eredeti hangzások alkalmazása mellett egy központi téma lebeg végig az egész kompozíción. A trión kívüli munka szülötte a Largo, amely a briliáns zenész és producer, Jon Brionnal való együttműködés eredménye. Mehldau 2004-es megjelenése a Anything Goes lemezzel visszatérés a Grenadier-Rossy trióhoz. Azóta megjelent albumaik: Live in Tokyo - Solo Piano (2004); Day is Done (Trio) (2005); House on Hill (Trio) (2006).

Mehldau-t, muzikális személyiségét kettőség jellemzi. Mindenekelőtt, egy improvizáló művész/virtuóz, aki nagy becsben tartja az improvizásció során felbukkanó meglepetés és csoda erejét. Mindemellett mélyen elbűvöli a zenei strukturáltság/szabályszerű felépítettség, amely játékában mindig megjelenik. A leginkább inspirált/ihletett játéka közben, a zenei gondolkodásának aktuális struktúrája kifejező eszközként szolgál. Ahogyan játszik, figyelemmel kíséri a bomladozó, folyamatosan le-le gombolyodó elképzeléseket, érzéseket illetve a rendszert, amelyben azok felfedik önmagukat. Akár kezdéssel és véggel fejezi ki, akár szándékosan nyitva hagyja azt, minden dallamban felfedezhető egy erős narráló/elbeszélő ív. Mehldau kettős egyénisége - a virtuóz és a formalista, folyamatosan egymással játszik, eredményül egyfajta kontrollált káosz érzését keltve.

Az 1990-es évek közepétől Mehldau kiegyensúlyozott lendülettel/ben lépett fel világszerte mind a trióval mind szóló zongoristaként. Előadásai széleskörű benyomást keltettek. Egy-egy adott dallamának elvont folyamatára és a sűrű információ halmazra gyakran egyfajta szellemi/intellektuális merevség telepszik, amit követhet egy lecsupaszított érzelmileg nyitott ballada. Mehldau kedveli a szélsőségek összevetését, keverését. Az évek során vonzott tekintélyes számú követő további gyarapodása egyedülállóan erős tapasztalattal gazdagította előadásmódját/teljesítményét.

Triós és szóló pályafutása mellett, Mehldau számos kiváló jazz zenésszel dolgozott együtt és lépett fel, többek között két évig koncertezett a szaxofonos Joshua Redman's együttesével, lemezfelvételeken és fellépéseken vállalt szerepet Charlie Haden és Lee Konitz oldalán, illetve olyan nevek albumain működött közre kísérőzenészként, mint Wayne Shorter, John Scofield, és Charles Lloyd. Több mint egy évtizede, számos, általa igen tisztelt kortársával készít lemezt és játszik együtt: Peter Bernstein (gitár), Kurt Rosenwinkel (gitár), és Mark Turner (tenor szaxofon). Mehldau feltűnik számos, jazz-stíluson kívüli felvételen is, úgy mint Willie Nelson 'Teatro'-jában, és a zeneszerző Joe Henry 'Scar' -jában. Zenéje több mozifilmben is felcsendül: például a Tágra Zárt Szemekben (Stanley Kubrick, 1999) és a Millió Dolláros Hotelben (Wim Wender, 2000). Továbbá ő szerezte a Színésznő a feleségem (2001) című francia film zenéjét. Legutóbbi nagyszabású projektje 2005 tavaszán a Carnegie Hallban kapott helyet, ahol a nagyszerű szopránnal, Renee Fleminggel lépett fel. 2006-ban megjelent Metheny Mehldau című egyedi hangvételű albuma, amelyen a gitáros Pat Methenyvel (gitár) játszik együtt, a két fantasztikus jazz szólista főleg duett dalokkal töltötte meg a lemezt.