Személy

David Yengibarjan

előadó, zene, zeneszerző
David Yengibarjan 1976-ban született Jerevánban, Örményországban. Itt ismerkedett meg a harmonikával, 1995-óta él Budapesten, de művészetét szerte a világban ismerik és elismerik.

Fellépett több színházi produkcióban, muzsikált Lukáts Andor "Portugál" című filmjében, Joseph Sargent "Bűn és bűnhődésében". A "Holstein Lovers" című filmben - amelynek zenéjét Snétberger Ferenc szerezte - együtt játszott Snétberger Ferenccel és a kitűnő nagybőgőssel, Barcza Horváth Józseffel, akivel itt alapozta meg azóta is tartó mély emberi és szakmai barátságát. Zeneszerzője volt Farkas György "Vérvonal", Fésös András "Street, Heart, Beat", Szőke András "Három" című, illetve Sas Tamás: "Szerelemtől sújtva" című filmjeinek.

Fellépésein saját szerzeményeit játssza - ez az örmény népzene, az argentín tangó, illetve Astor Piazzolla zenei világának ötvözete. Játszott számos jazz- és folkformációban is. Budapesten többször lépett fel a Fonóban, a Merlin Színházban, a Trafóban, a Szkéné Színházban, a Vistában és a Matáv Zeneházban. Hallhatta a közönség egyebek közt Párizsban, Londonban, Amszterdamban, a Terschelling-szigeten, Bécsben, az Edinburgh-i Színházi és Zenei Fesztiválon.

2001-ben Prágában az Archa Divadlo-ban Snétberger Ferenc és Barcza Horváth József társaságában lépett fel a Khamaro Roma fesztiválon, szólóban vendégszerepelt egy, Milos Forman fiai által rendezett színdarbban. Fellépett Marozsán Erika (ének) és Lázár Zsigmond (hegedű) társaságában a "Gloomy Sunday" (azaz a Szomorú vasárnap) című film tiszteletére rendezett fesztiválon Kölnben a Flora kastélyban.

1999-ben alakította meg a nevét viselő triót, arra törekedve, hogy ötvözze az argentin tangó, az azt megújító Astor Piazzolla és a különféle népzenék világát. A trió több személyi átalakulást követően Barcza Horváth József bőgőssel és Juhász Gábor gitárossal vette fel első lemezét. 2002-től a zenekarban David Yengibarjan új társai bőgőn Egri János, gitáron pedig Botos József.
  • 2010
    Látogatás 6.2 zeneszerző zeneszerző (magyar-osztrák-svájci thriller, 95 perc, 2010)
  • 2007
    Mellbevágó 8.8 zene zene (magyar dokumentumfilm, 49 perc, 2007)
  • 2005
    Antik 9.4 zene zene (magyar kisjátékfilm, 28 perc, 2005)
  • 2003
    Szanaszét szereplő szereplő (magyar versösszeállítás, 9 perc, 2003)
  • 2002
    Szerelemtől sújtva 7.5 zene zene (magyar filmdráma, 91 perc, 2002)
  • 2002
    Jancsó forgat 2.8 zene zene (magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2002)
  • 2002
    Arlequin zene zene (magyar rövid játékfilm, 7 perc, 2002)
  • 2005
    Szindbád zeneszerző Bemutató 2005. október 22.
  • 2001
    Liliom zene Bemutató 2001. február 23.
  • 2001
    Liliom közreműködő Bemutató 2001. február 23.
  • 2001
    Kék, kék, kék zene Bemutató 2001. szeptember 7.
  • 2001
    Szarvasok Háza közreműködő Bemutató 2001. december 5.

Hozzászólások

10/10
herner 2012 dec. 11. - 22:08:09 10/10
Szeretem a zenét ami mint egy folyó ömlik a hangszerébõl. Lásd: http://davidyengibarjan.hu/mozgokep.html