Személy

Dr. Czeizel Endre

író, szerző
Született: 1935. április 3. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2015. augusztus 10. (Magyarország, Budapest)

Orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora.
1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a Humángenetikai és Teratológiai Osztály munkatársa lett. Mellékállásban a János Kórházban dolgozott, 1973-ig mint a szülészeti osztály családtervezési tanácsadója, majd 1973-tól főorvosként vezette a humángenetikai és teratológiai laboratóriumot (1984-től osztályt). Ekkor lett a WHO központ igazgatója is.

1973 óta végez genetikai tanácsadást. 1984 után egy időben az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) dolgozott. Kutatásai kiemelkedő témája az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata, valamint az epidemiológia. Kiemelkedő szerepet vállalt a genetikai ismeretterjesztésben. Hat televíziós sorozat szerkesztő-műsorvezetője volt. Ő alapította Budapest XIV. kerületében a Családtervezési Központot. Számos tudományos társaság tagja.
1996-98-ig a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Létrehozta a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, bevezette a genetikai tanácsadás szervezett módszerét, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait, kidolgozta az optimális családtervezési modellt. Ma is az egészségmegőrző és genetikai tanácsadás népszerűsítője.

1997-ben perbe fogták Gáti Mariann és társai magyar–amerikai örökbefogadási bűnügyében. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla egy pontban bűnösnek találta és kétszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ügyéről könyvben is beszámolt.

Hozzászólások

sofi 72 2011 okt. 29. - 13:10:43
Angyalbõrbe bújt "ÖRDÖG". Amikor néha meghallgattam egy-egy mûsorát, mindig az motoszkált a fejemben, hogy vajon miket gondolhat magában?
Ford Mustang 2011 okt. 29. - 12:00:50
Igen...sajnálatos módon.
Ford Mustang 2011 okt. 29. - 11:10:54
Igen, én is csodálkoztam, hogy még nem írt senki, ennyire nem ismerik? Ez elég szomorú.
Ford Mustang 2011 okt. 29. - 10:20:27
Nagyon jó szereplõ az öreg, érdemes nézni amiben benne van.