1938-ban született Brooklynban, a Columbia Egyetemre járt főiskolára. Eleinte dolgozott liftesfiúként és porszívóügynökként is, majd Barbra Streisand menedzsere lett (a színésznővel együtt is élt 1963 és 1971 között). 1957-ben mutatkozott be a Broadwayn, olyan filmekben játszott, mint az Irma, te édes!, a MASH, A híd túl messze van, az Angyali érintés, az Amerikai história X vagy az Ocean's Eleven három része, de több alkalommal feltűnt a Jóbarátok című sorozatban is. Két házasságban összesen négy éven keresztül volt Jennifer Bogart férje.
Személy
Elliott Gould
színész, közreműködő, szereplő
Született:
1938.
augusztus 29.
(85 éves)
(Amerikai Egyesült Államok, Brooklyn, New York)
- 2021
- 2020
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
-
2016
A szerelem története színész színész (francia-kanadai-román-amerikai romantikus dráma, 134 perc, 2016)
- 2014
- 2014
- 2014
- 2014
- 2012
- 2011
-
2010
Egy családnál jobb a kettő (A szeretet gyermeke) színész színész (amerikai családi film, 97 perc, 2010)
-
2009
Szellem a palackból (Szerelem a palackból) színész színész (amerikai romantikus dráma, 90 perc, 2009)
- 2009
- 2008
- 2007
- 2007
- 2007
- 2006
- 2006
- 2005
- 2004
- 2002
- 2002
-
2001
Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi színész színész (amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 116 perc, 2001)
- 2000
- 1998
- 1998
- 1997
- 1996
- 1996
- 1996
- 1995
-
1994
Jóbarátok színész színész (amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 1994)
-
Comedy Central Family:
- szombat (szept. 30.) 16:30,
- szombat (szept. 30.) 17:00,
- szombat (szept. 30.) 17:30,
- szombat (szept. 30.) 18:00,
- szombat (szept. 30.) 18:30,
- szombat (szept. 30.) 19:00,
- szombat (szept. 30.) 19:30,
- szombat (szept. 30.) 20:00,
- szombat (szept. 30.) 20:30,
- szombat (szept. 30.) 21:00,
- szombat (szept. 30.) 21:30,
- szombat (szept. 30.) 22:00,
- vasárnap (okt. 1.) 16:30,
- vasárnap (okt. 1.) 17:00,
- vasárnap (okt. 1.) 17:30,
- vasárnap (okt. 1.) 18:00,
- vasárnap (okt. 1.) 18:30,
- vasárnap (okt. 1.) 19:00,
- vasárnap (okt. 1.) 19:30,
- vasárnap (okt. 1.) 20:00,
- vasárnap (okt. 1.) 20:30,
- vasárnap (okt. 1.) 21:00,
- vasárnap (okt. 1.) 21:30,
- vasárnap (okt. 1.) 22:00,
- szombat (okt. 7.) 16:30,
- szombat (okt. 7.) 17:00,
- szombat (okt. 7.) 17:30,
- szombat (okt. 7.) 18:00,
- szombat (okt. 7.) 18:30,
- szombat (okt. 7.) 19:00,
- szombat (okt. 7.) 19:30,
- szombat (okt. 7.) 20:00,
- szombat (okt. 7.) 20:30,
- szombat (okt. 7.) 21:00,
- szombat (okt. 7.) 21:30,
- szombat (okt. 7.) 22:00,
- vasárnap (okt. 8.) 16:30,
- vasárnap (okt. 8.) 17:00,
- vasárnap (okt. 8.) 17:30,
- vasárnap (okt. 8.) 18:00,
- vasárnap (okt. 8.) 18:30,
- vasárnap (okt. 8.) 19:00,
- vasárnap (okt. 8.) 19:30,
- vasárnap (okt. 8.) 20:00,
- vasárnap (okt. 8.) 20:30,
- vasárnap (okt. 8.) 21:00,
- vasárnap (okt. 8.) 21:30,
- vasárnap (okt. 8.) 22:00
-
Comedy Central:
- hétfő (okt. 2.) 10:30,
- hétfő (okt. 2.) 11:00,
- hétfő (okt. 2.) 11:30,
- hétfő (okt. 2.) 12:00,
- hétfő (okt. 2.) 12:30,
- hétfő (okt. 2.) 16:55,
- hétfő (okt. 2.) 17:25,
- hétfő (okt. 2.) 17:55,
- hétfő (okt. 2.) 18:25,
- hétfő (okt. 2.) 18:55,
- hétfő (okt. 2.) 19:25,
- kedd (okt. 3.) 10:00,
- kedd (okt. 3.) 10:30,
- kedd (okt. 3.) 11:00,
- kedd (okt. 3.) 11:30,
- kedd (okt. 3.) 12:00,
- kedd (okt. 3.) 12:30,
- kedd (okt. 3.) 16:55,
- kedd (okt. 3.) 17:25,
- kedd (okt. 3.) 17:55,
- kedd (okt. 3.) 18:25,
- kedd (okt. 3.) 18:55,
- kedd (okt. 3.) 19:25,
- szerda (okt. 4.) 10:00,
- szerda (okt. 4.) 10:30,
- szerda (okt. 4.) 11:00,
- szerda (okt. 4.) 11:30,
- szerda (okt. 4.) 12:00,
- szerda (okt. 4.) 12:30,
- szerda (okt. 4.) 16:55,
- szerda (okt. 4.) 17:25,
- szerda (okt. 4.) 17:55,
- szerda (okt. 4.) 18:25,
- szerda (okt. 4.) 18:55,
- szerda (okt. 4.) 19:25,
- csütörtök (okt. 5.) 10:00,
- csütörtök (okt. 5.) 10:30,
- csütörtök (okt. 5.) 11:00,
- csütörtök (okt. 5.) 11:30,
- csütörtök (okt. 5.) 12:00,
- csütörtök (okt. 5.) 12:30,
- csütörtök (okt. 5.) 16:55,
- csütörtök (okt. 5.) 17:25,
- csütörtök (okt. 5.) 17:55,
- csütörtök (okt. 5.) 18:25,
- csütörtök (okt. 5.) 18:55,
- csütörtök (okt. 5.) 19:25,
- péntek (okt. 6.) 10:00,
- péntek (okt. 6.) 10:30,
- péntek (okt. 6.) 11:00,
- péntek (okt. 6.) 11:30,
- péntek (okt. 6.) 12:00,
- péntek (okt. 6.) 12:30,
- péntek (okt. 6.) 16:55,
- péntek (okt. 6.) 17:25,
- péntek (okt. 6.) 17:55,
- péntek (okt. 6.) 18:25,
- péntek (okt. 6.) 18:55,
- péntek (okt. 6.) 19:25,
- hétfő (okt. 9.) 10:00,
- hétfő (okt. 9.) 10:30,
- hétfő (okt. 9.) 11:00,
- hétfő (okt. 9.) 11:30,
- hétfő (okt. 9.) 12:00,
- hétfő (okt. 9.) 12:30,
- hétfő (okt. 9.) 16:55,
- hétfő (okt. 9.) 17:25,
- hétfő (okt. 9.) 17:55,
- hétfő (okt. 9.) 18:25,
- hétfő (okt. 9.) 18:55,
- hétfő (okt. 9.) 19:25,
- kedd (okt. 10.) 10:00,
- kedd (okt. 10.) 10:30,
- kedd (okt. 10.) 11:00,
- kedd (okt. 10.) 11:30,
- kedd (okt. 10.) 12:00,
- kedd (okt. 10.) 12:30,
- kedd (okt. 10.) 16:55,
- kedd (okt. 10.) 17:25,
- kedd (okt. 10.) 17:55,
- kedd (okt. 10.) 18:25,
- kedd (okt. 10.) 18:55,
- kedd (okt. 10.) 19:25,
- szerda (okt. 11.) 10:00,
- szerda (okt. 11.) 10:30,
- szerda (okt. 11.) 11:00,
- szerda (okt. 11.) 11:30,
- szerda (okt. 11.) 12:00,
- szerda (okt. 11.) 12:30,
- szerda (okt. 11.) 16:55,
- szerda (okt. 11.) 17:25,
- szerda (okt. 11.) 17:55,
- szerda (okt. 11.) 18:25,
- szerda (okt. 11.) 18:55,
- szerda (okt. 11.) 19:25,
- csütörtök (okt. 12.) 10:00,
- csütörtök (okt. 12.) 10:30,
- csütörtök (okt. 12.) 11:00,
- csütörtök (okt. 12.) 11:30,
- csütörtök (okt. 12.) 12:00,
- csütörtök (okt. 12.) 12:30,
- csütörtök (okt. 12.) 16:55,
- csütörtök (okt. 12.) 17:25,
- csütörtök (okt. 12.) 17:55,
- csütörtök (okt. 12.) 18:25,
- csütörtök (okt. 12.) 18:55,
- csütörtök (okt. 12.) 19:25,
- péntek (okt. 13.) 10:00,
- péntek (okt. 13.) 10:30,
- péntek (okt. 13.) 11:00,
- péntek (okt. 13.) 11:30,
- péntek (okt. 13.) 12:00,
- péntek (okt. 13.) 12:30,
- péntek (okt. 13.) 16:55,
- péntek (okt. 13.) 17:25,
- péntek (okt. 13.) 17:55,
- péntek (okt. 13.) 18:25,
- péntek (okt. 13.) 18:55,
- péntek (okt. 13.) 19:25
-
Comedy Central Family:
- 1994
- 1994
- 1994
- 1993
- 1993
- 1992
- 1991
- 1991
- 1990
- 1990
- 1990
- 1990
- 1989
- 1989
- 1989
- 1988
- 1988
- 1987
- 1986
- 1986
- 1984
- 1984
- 1982
- 1981
- 1980
- 1980
- 1979
- 1978
- 1978
- 1978
- 1976
- 1976
- 1974
- 1974
- 1973
- 1973
- 1971
- 1971
- 1970
- 1970
- 1969
- MTV Movie Awards (2002) - Legjobb filmes csapat jelölés: Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi
Hozzászólások