Személy

Féner Tamás

fotográfus, előadó
Született: 1938. november 17. (85 éves) (Magyarország, Budapest)

Fotográfus. Az 1970 és 1990 közötti magyar fotográfiai közélet egyik meghatározó személyisége. 1978-1986 között az MFSZ főtitkára, az FFS egyik alapítója és első vezetője; számos jelentős sajtóorgánumnak dolgozott mint fotóriporter, és mint képszerkesztő is (1957-1986 között a Film, Színház, Muzsika fotográfusa, képszerkesztője és művészeti szerkesztője, 1986-1990 között a Képes 7 főszerkesztő-helyettese). Szakmai pályafutásának elismerését mi sem bizonyítja jobban, hogy huszonöt évig volt hazánk legrangosabb fotográfiai szaklapjának, a Fotóművészetnek a főszerkesztője. Oktatási tevékenysége is jelentős: 1979-től több éven át tanított a MÚOSZ Újságíró Iskolájában, 1992-től az ELTE kulturális antropológia, valamint média szakán oktat, illetve ugyancsak tanít a Moholy-Nagy Egyetem Továbbképző Intézetében. Jelenleg nyugdíjasként, az MTI szakmai tanácsadója. Érdeklődésének középpontjában kezdetben a művészvilág, különösen a balett állt. E témakörben készült legjobb fotói nem sztárképek, hanem a töprengő, erőt gyűjtő, vagy éppen kimerült alkotók drámai erejű portréi. Az 1970-es évek elejétől szociografikus, feltáró, analizáló sorozatokban gondolkodott, határozott társadalomjobbító szándékkal. Ezek a képei hozták meg számára az igazi ismertséget. A cigánytelepek életét dolgozta fel, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával, az ő kiállítása nyomán elhíresült Cserhalmi brigádét. Munkamódszerét a belehelyezkedés, a kapcsolatok, viszonylatok kialakítása jellemezte. A képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotográfiában, témaválasztásán, megközelítésén kívül szerkesztésmódjával is. Soha addig ilyen intenzíven nem foglalkozott senki hazánkban a fotográfia elmélete a képsorok tartalmi és formai kérdéseivel, dramaturgiájával. Első színes fotókat felvonultató kiállítása az 1400 fok, sokat foglalkozott a színek elméletével, kereste azt a színvilágot, amely alkatához, mondandójához, az általa használt technikához leginkább illik. A budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlásig, újévtől újévig nyomon követő nagy képsorozatát 1993-ban roppant óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megengedve állították ki a Néprajzi Múzeumban. 1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép-táj kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Hortobágyról készült sorozataiban, és végül utánzók tucatjait ihlették meg ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operáló városképei Budapestről, Rómáról, és Berlinről. 2010-ben munkásságáért Kossuth-díjat kapott.

Hozzászólások