Személy

Kőszegi Imre

előadó, közreműködő, szereplő

1963-ban a Bartók Béla Konzervatórium dobszakán végzett, majd Pege Aladár együttesével játszott. 1975-ben indult el első saját együttesével, a Kőszegi Rhythm and Brass-szal. 1980-ban megalapította nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai basszista, Zbigniev Namyslowski lengyel szaxofonista és Gárdonyi László magyar zongorista társaságában. 1980-ban emellett együtt játszott a Super Trióval és a 24 tagú Creative Art Ensemble-lel is. Pályafutása során olyan neves előadókkal játszott együtt, mint Larry Coryell, Steve Grossman, Birelli Lagrene, Trilok Gurtu, Teddy Wilson és Frank Zappa. Kiemelkedő művészi teljesítményéért megkapta a Lyra-díjat, az eMeRTon-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Több mint 150 lemezen működött közre.

Hozzászólások