1974. február 12-én született Zentán. Alsó és középfokú zeneiskolát szülővárosában illetve Szabadkán fejezett hegedű szakon. Négy évet hallgatott zeneszerzést a belgrádi Zeneakadémián, Zoran Eric osztályában. Mint hegedűs, brácsás, nagybogos és zeneszerző különböző felállású zenekaraival (duótól nonettig) 1990-tol fellépett több városban. Ezekkel az együttesekkel kortárs improvizatív zenét játszik, elsősorban saját kompozíciókat. Zeneszerzőként fő érdeklődési területe az improvizáció és kompozíció kapcsolata (valamint a Lutoslawski-féle aleatorikus zene ill. Anthony Braxton zenéje), a jazz és a népzene. Fiatal zenészként a bartóki és szabadosi vonal követője. Aktívan foglalkozik színházi zeneszerzéssel is, állandó munkatársa a Jászai-díjas Mezei Kinga, illetve gyakori munkatársa Urbán András és Várszegi Tibor rendezőknek. Kobzon és oud-on játszik eredeti népzenét, illetve népzenéhez kötődő improvizatív zenét. Részt vett a JMMT Vajdasági Magyar Zenei Esték rendezvényein 1998-ban Vonóstriójával, 2000-ben az Orizgeto című, 2001-ben pedig a Tibeti gyors 2 című kompozíciójával. Vonóstrióját előadták az olaszországi Rovereto-i ONDINE '98 kortárszenei fesztiválon is. A belgrádi Nemzetközi Zeneszerzői Szemlén 1998-ban fuvolára, zongorára és ütőhangszerekre írt triójával az egyetemista kategóriában harmadik díjat kapott. 2000-ben a Szelídítések c. előadás zenéjéért Sterija-díjban részesült. 2001-ben meghívást kapott Franciaországba, a Nagy József vezette Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ (Centre Chorégraphique National d'Orléans) legújabb "Les Philosophes" című előadása zenéjének megírására és annak élő előadására. Az előadás 2001. decemberében került bemutatásra a Cannes-i Táncfesztiválon. Az előadást nagy sikerrel játszották az Avignon-i színházi fesztivál hivatalos programjában is, 2002. júliusában, Brugge-ben, 2002. szeptemberében, Orléans-ban 2002. októberében, Párizsban, 2003. májusában, illetve Reggio Emiliában (Olaszország), Le Havre-ban és Nantes-ban (Franciaország) 2004-ben, és Londonban 2005-ben. 2003 szeptemberében meghívást kapott a koppenhágai Contemporary Workhop Ensemble zenekartól, amellyel vendégzenészként t.k. saját szerzeményeivel sikeres dániai koncertturnén vett részt. 2004-ben az 54. Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján a Via Italia c. előadás zenéjéért díjat kapott. 2009-ben Vajdasági Magyar Művészeti Díjat kapott. A Vihar c. előadás zenéjéért díjat kapott a Sabac-i Joakim Vujic színház fesztiválon, 2009-ben. 2005 októberében az eminens londoni Leo Records kiadónál megjelent Draught (Huzat) c. CD-je, amely nemzetközi zenekarával készült felvételeit tartalmazza. Azóta számos kiadónál jelennek meg CD-i (Leo Records, Red Toucan, Not Two Records, Creative Sources, Ayler Records). Előadóként és résztvevőként közreműködött több improvizatív zenei műhelyben, illetve személyiségfejlesztő kurzus intuitív zenei részlegének munkájában is. Gyakran játszott és játszik együtt ismert improvizatív zenészekkel (tk. Matthias Schubert, Geröly Tamás, Szabados György, Dresch Mihály, Michael Hornstein, Márkos Albert, Tim Hodgkinson, Peter Ole Jörgensen, Jens Balder, Szelevényi Ákos, Joe Fonda, Michael Jefry Stevens, Joelle Leandre, Hamid Drake Herb Robertson, Frank Gratkowski) itthon és külföldön. Zenei írásai a kanizsai Orbis, az újvidéki Új Symposion és a győri Műhely folyóiratokban jelentek meg. Tagja a Szerbiai Zeneszerzők Szövetségének, illetve a Győrfree - Jazz, Improvizatív- Kortárs- és Népzenei Műhely - Egyesületnek. Jelenleg a Mezei Szilárd Triót, a Mezei Szilárd Quintettet / Sexettet ill. a Mezei Szilárd Ensemble-t vezeti, ezenkívül közreműködik több improvizatív-zenei formációban (duók, triók stb. t.k. duó Szabados Györggyel, MAKUZ zenekar, Fonda /Stevens Group, Burány Quartett, duó Márkos Alberttel).
Személy
Mezei Szilárd
zeneszerző, hegedűművész
Született:
1974.
február 12.
(49 éves)
(Jugoszlávia, Zenta)
E-mail:
szilardbakter@gmail.com
- 2016
-
Olbrin Joachim csodálatos utazása alapötlet szerző alapötlet szerző (magyar művészeti műsor, 95 perc)
-
2019
Yerma zeneszerző Bemutató 2019. október 4.
-
2016
Jadviga párnája zeneszerző Bemutató 2016. november 25.
-
2015
Rózsák zene
-
2014
Bánk bán zene Bemutató 2014. november 25.
-
2014
Iokaszté királyné zeneszerző Bemutató 2014. május 8.
-
2013
Csipke zeneszerző Bemutató 2013. május 21.
-
2013
Asagao zenész Bemutató 2013. május 22.
-
2013
Himmelwerk GmbH zene Bemutató 2013. április 12.
-
2013
Novemberi éj zeneszerző Bemutató 2013. november 23.
-
2013
A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) zeneszerző Bemutató 2013. április 25.
-
2012
Mint a fagyöngy zeneszerző Bemutató 2012. február 10.
-
2012
Az eredeti Hamlet zene Bemutató 2012. március 6.
-
2011
Éljen a szerelem! zeneszerző Bemutató 2010. április 17.
-
2010
A vihar zeneszerző Bemutató 2010. március 31.
-
2010
Józanok csendje zeneszerző Bemutató 2010. november 26.
-
2010
A Zöld Kígyó és a Szép Liliom zeneszerző Bemutató 2010. január 29.
-
2010
A kisinyovi rózsa zene Bemutató 2010. június 11.
-
2009
100 tű hossza zeneszerző Bemutató 2009. október 18.
-
2009
100 tű hossza zenész Bemutató 2009. október 18.
-
2009
Yu-Hu-Rap zenész Bemutató 2009. június 3.
-
2008
Vasárnap nem temetünk zeneszerző Bemutató 2008. március 7.
-
2008
Korom zenész Bemutató 2008. június 6.
-
2007
Brecht - The Hardcore Machine zene Bemutató 2007. április 20.
-
2007
Makrancos Kata - a bestia megszelidítése zene Bemutató 2007. szeptember 22.
-
2007
7 lépés alkotó
-
2007
7 lépés zene
- 2007
-
2006
Godot-ra várva zeneszerző
-
2006
Koldustetű zeneszerző Bemutató 2006. március 14.
-
2006
A mennybe vitt leány zene
-
2005
Fabula zeneszerző Bemutató 2005. március 11.
-
2005
0.1 mg zene Bemutató 2005. május 18.
-
2004
Élet a hajlatokban zene
-
2004
Via Italia zeneszerző
-
2003
Improvizáció Fesztivál zenész
-
2003
Könyökkanyar zene Bemutató 2003. június 14.
-
2002
Hírnökök zene Bemutató 2002. február 27.
-
2002
Pác zeneszerző
-
Nézőművészeti főiskola zeneszerző
-
Debrecen, a szabadság őrvárosa zeneszerző
-
A kaukázusi krétakör zenei vezető
-
2023
8. Adyton Karácsony | Dukay Barnabás – Grencsó István – Miklós Szilveszter Trió | MAKUZ 9 előadó
BMC - Opus Jazz Club Budapest - 2023. 12. 13. 20:00 Jegy
Hozzászólások