Személy

Milosevits Mirkó

előadó, színész
1987-ben kezdte meg tanulmányait a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola hallgatójaként klasszikus zongora szakon. Tanára Schrett Márta. 1995-től 2000-ig kisebb megszakításokkal Nagy János tanítványa a Pomázi Zeneiskola jazz-zongora szakán, itt ismerkedett meg a jazz-zenével. Klasszikus zongoratanára Kürtösi Mónika. 1996-2000-ig az Óbudai Gimnázium diákja. Ez idő alatt hozta létre rock zenekarát (Vászonmellény), majd első jazz-combóját (Seven Lakes). Később a Berényi Grouppal játszik, ahol pár hónapot tölt el. 2000-ben megismerkedik az afrikai zenével, három évig tagja lesz az Africa Molatako Band, az Agenda és a Malagasy Taxibrousse Band nevű csapatoknak, ahol óriási tapasztalatokra tesz szert. 2000 végétől tagja az egyetlen hazai szerb egyházi kórusnak és dalárdának, a Hor Javornak, amellyel több közös fellépést tudhat maga mögött a Söndörgő és a Vujicsics Együttesekkel.

2001-ben mesterére talál Binder Károly személyében, majd space jazz CD-t készít a Hypp O'Drom Projecttel, amelyben részt vesz Pártai Lucia és ef Zámbó István. Szólóban is és duóban is egyaránt játszik (ifj. Csépke Gábor, Pozsár Eszter stb.) illetve a Pocsolyás és barátaival, ahol megfordul többek között Borlai Gergely, Tóth Viktor, Vázsonyi János és alkalomadtán a Djabe együttes tagjai. 2002-től tagja a Magyarországi Szerb Színháznak, amellyel több produkcióban vesz részt, itt olyan művészekkel dolgozik, mint például Patricio Bayeza és Ljubisa "Surda" Samardzic.

2003-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének jazz tanszakára jár. Zongoratanárai Binder Károly és Fekete Mária. Egy évre rá László Attila felkéri a Megasztár-győztes Tóth Vera zenekarának vezetésére. Itt Birta Miklós, Demjén Ferenc, ifj. Kaszás Péter és Schmidt Barbara a partnerei, akikkel sikeres turnén vesz részt. 2004-től tagja az IMPRESSeve-nek, amellyel modern R?N?B-t játszik experimentális, kozmikus köntösben - itt megfordul Borbély Brigitta, Harcsa Veronika és Munkácsi Bea. Később meghívást kap a Piccolo Inn nevű formációba (ahol Banai Szilárd, Mester Dániel, Oláh Szabolcs és a zenekarvezető Szendőfi Balázs a partnerei), és szintén ez évtől játszik az egyetem big bandjében. 2005-től kóristaként tagja a Vígszínház Négy lába van a lónak, mégis megbotlik című komédiájának - igazi nagy veteránokkal (Bárdy György, Eszenyi Enikő, Pap Vera, Rajhona Ádám, Tordy Géza). 2005 nyarán Delov Jávor kollégájával megalapítja saját funk társulatát StreetWave Project néven, amely formáció zenei kísérője a Budapesti Kamaraszínház Médeia nevű produkciójának.

zenekara :
Ghymes - nagydob

Hozzászólások