Festőművész. Csendéleteket fest. Képeinek elemei a környezetéből vett hétköznapi tárgyak és részletek. Teáskanna, csésze, asztal, zongoraláb, parkettás padló vagy üvegtéglafal egy-egy darabja. De ezeknek a dolgoknak nem az elsődleges jelentése a lényeges elem, sokkal inkább a kompozíción belül kialakult egymáshoz való viszonyuk, formáik, foltjaik fontosak Várhelyi Tímea számára. Praktikus oka van, hogy ezeket a tárgyakat festi. Ugyanis kéznél vannak. Transzcendens tartalmak közvetítői lesznek, a róluk készült kép meditációs objektummá válik. Meditáció bármilyen hétköznapi tevékenység lehet, akár a kertészkedés vagy a varrás is. Még inkább lehet meditációs cselekvés az alkotás, a kép készítése, de ugyancsak meditációs folyamat a kép befogadása is. Várhelyi Tímea képei is elmélyülésre késztetnek. Megállítanak bennünket, és néznünk kell őket, mintha ikonok vagy szakrális képek lennének. Pedig nem azok. A rajtuk megjelenő hétköznapi tárgyak mégis elvesztik konkrét jelentésüket, médiumokká, közvetítőkké válnak. Közvetítők alkotó és a néző között, személyes és egyetemes, hétköznapi és ünnepélyes, evilági és transzcendens között. De ezen tárgyak közös lényege éppen a valós létezés. A mindennapi lét csöndes szimbólumai. Várhelyi Tímea munkái pedig csendéletek. A csend és az élet képei.? (Szeifert Judit, művészettörténész)