Talán nincs más műfaj, amelyet annyira lehet utálni, mint a musicaleket. Ha átdanolják a színészek az egész filmet, ha csak néha-néha fakadnak dalra, mindenképp úgy lehet érezni, mintha egy színpadra szánt show-t látnánk, ami filmen túl nagy, túl giccses, túl idegen. Ez nem is csoda, hiszen a legtöbb filmes musical egy-egy színpadi siker alapján készült. Ha pedig a színházban sem szeretünk musicalt nézni, akkor borítékolható, hogy a filmes feldolgozás sem nyeri el tetszésünket.

Legutóbb viszont a Joker - Kétszemélyes téboly emlékeztette arra azt a pár embert, aki megnézte, hogy nemcsak az adaptáció során elveszett jelentés, hanem a szándékosan celluloidra megálmodott musicalek is lehetnek elképesztően irritálóak. Aki mostanában készül moziba, az viszont akár pozitívan is csalódhat, hiszen a Wicked feldolgozása (a legnagyobb meglepetésemre) kifejezetten élvezhetőre sikeredett.

Összegyűjtöttük hát azokat a zenés filmeket , amelyeket a műfaj gyűlölőinek is érdemes megnézniük legalább egyszer, mert többet adhatnak filmként, mint amennyit musicalként kivesznek belőlünk mentálisan. 

Kritika: A Wicked még az állatos szexkamra nélkül is túl hosszú filmen

Viszont a két főszereplő remek, a látvány nemcsak a CGI-ra építkezik, a cselekmény pedig a számtalan sztoriszál és a maratoni hossz ellenére is egyben marad. A Wicked “alapvető emberi méltóság” nevű népszerűtlen valamiről szóló üzenete pedig ma még ütősebbnek is hat, mint az eredeti Broadway-musical bemutatásakor.

Tovább

1. Repo! The Genetic Opera (2008)

Disztopikus, trancsírozós, gótikus horror-rockopera Paris Hiltonnal jöhet? A Repo!-t már csak azért is érdemes megnézni, mert ehhez hasonló film tényleg nincs. Darren Smith és Terrance Zdunich musicale a jövőben játszódik, ahol egy vírus kipusztította az emberiség nagy részét. Az egészséges emberi szervek pedig olyan nagy értéknek számítanak, hogy egy egész megavállalat épül ki azok kölcsönzésére, átültetésére, és – ha az ügyfél nem tud fizetni – akkor lefoglalására. 

A teljesen elmebeteg alapötlethez teljesen elmebeteg szereplőgárda is jár, amelynek része Hiltonon kívül Sarah Brightman, Paul Sorvino, Nivek Ogre, valamint a Kémkölykökből ismert Alexa Vega is. Jó film-e a Repo! The Genetic Opera? Kit érdekel, hiszen túl agyament ahhoz, hogy ne kössön le minket.

Miért érdemes esélyt adni neki? Mert olyan szürreális és kaotikus az egész, hogy szinte fel sem tűnik, hogy végig énekelnek benne.

2. Jézus Krisztus Szupersztár (1973)

A Webber-Sondheim tengelyen elhelyezkedő klasszikus musicalek közül talán a hippikorszak legemlékezetesebb zenés alkotása, a Hair a Jézus Krisztus Szupersztár az, amely a leginkább el tudja kapni a műfaj utálóit is. A film cselekménye különösebb meglepetéssel nem fog szolgálni: az Jézus Krisztus ügyködéseit, majd keresztre feszítését meséli el anakronisztikus, a hatvanas évek szabadelvűségére reflektáló módon.

A Jézus Krisztus Szupersztár egyik legnagyobb erénye, hogy messze nem öregedett olyan rosszul, mint az egy ilyen, a korszellemre aktívan reagáló filmtől elvárható lenne. Júdás kétkedése, Jézus önmarcangolása, Mária Magdolna viszonzatlan szerelme a mai napig átélhető, erőteljesen átadott sztoriszálak Norman Jewison filmjében, amelynek a zenéjét sem nehéz szeretni.

Miért érdemes esélyt adni neki? Mert egy klasszikus, azért.

3. Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (2007)

A Sweeney Todd marketingje elég nagy felhördülést váltott ki bemutatásakor, mivel sok néző azt hitte, hogy egy sima Tim Burton-filmre ül be, amelyben néha-néha dalra fakad valaki, nem pedig két óra tömény éneklésre és toroknyiszálásra. Ez az átverés hasonló volt ahhoz, mint amit a Joker folytatásának előzetesei műveltek – annyi különbséggel, hogy a Sweeney Todd legalább musicalnek jó volt, a Joker 2 pedig még annak sem.

Így Tim Burton rajongóinak, és a nyitottabb musicalgyűlölőknek is jó szívvel ajánlható a film, amelyben Johnny Depp mellett Helena Bonham Carter, Alan Rickman és Sacha Baron Cohen is emlékezetes alakítást nyújtanak. A gótikus hangulat és a folyamatos vérengzés talán meglágyítja azok szívét, akik túlságosan gyomorforgatónak találják az éneklést.

Miért érdemes esélyt adni neki? Mert lehetett volna ilyen is a Joker 2, ha nem cseszik el.

4. Moulin Rouge! (2001)

Az úgynevezett jukebox musicalek (tehát azok, amik nem eredeti zenét használnak, hanem zenekarok/énekesek slágereit) akár nagyon rosszul (szintén a Joker 2), vagy csak tipikus musicales giccsként (Mamma Mia!) is végezhetik. Ritkán, de megesik az is, hogy egy amúgy is erős filmbe kerülnek bele ismert bandák ismert számai, ami nem klasszikus értelemben vett musicalhez, inkább simán „zenés filmnek” nevezhető produktumhoz vezet. Ilyen a 2001-es Moulin Rouge! is, amely extravagáns, anakronisztikus világához tökéletesen illenek a számok, amelyeket Baz Luhrmann rendező kiválasztott. 

Ahhoz pedig már végletekig szőrös szív kell, hogy utáljunk egy olyan filmet, amelyben David Bowie, Pink, és a Fatboy Slim muzsikái is felcsendülnek, ráadásul olyan körítésben és előadásban, mint amit a vad produkció köréjük varázsol. Luhrmann stílusa a musical műfajához hasonlóan gyakran érződhet túl extrémnek, a Moulin Rouge!-ban azonban minden pont a helyén van, ahogy lennie kell.

Miért érdemes esélyt adni neki? A látvány, az ismerős nóták, no meg Ewan McGregor és Nicole Kidman alakítása miatt.

5. Avenue Q (2003)

Az Avenue Q-ból eddig sajnos nem készült meghatározó filmváltozat, de érdemes nyitva tartani a szemünket, hátha valamikor a műsorára tűzi valamelyik színház – vagy akár meg is nézhetjük valamelyik előadás felvételét a videómegosztókon. A szabadszájú, kemény témákat is szerepeltető bábmusicalben minden van, amit az ember nem várna egy bábmusicaltől: rasszizmus, homofóbia, pornófüggőség, munkanélküliség.

Az Avenue Q-t eredetileg a Muppet Show, illetve a Szezám utca paródiájának szánták, de 2003-as bemutatása óta nemcsak a nagy eredetik viszonyában, hanem önálló alkotásként is kultuszművé vált. Egy olyan musical, amit mintha direkt azoknak készítettek volna, akiknek elegük van a musicalek csöpögős hangulatából, féktelen optimizmusából.

Miért érdemes esélyt adni neki? Mert sokkal egyszerűbb megnézni, mint bedobni egy jó nagy bélyeg LSD-t, és Szezám utca-maratont tartani.