A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadása.
Az ördög próbája című, egyfelvonásos komédia egy Radu Afrim saját ötlete által megrendezett történet, az eredeti előadás szövegének létrehozói pedig maguk a színészek. Az alkotócsapat által írt szövegen és a színészek improvizációin alapuló történet a szocializmus világában gyökerezik és napjaink világába nyúlik.
Egy hirtelen meggazdagodott üzletemberről, Ördög Miklós Leventéről szól, aki emlékezetes születésnapi díszelőadást szeretne szervezni kisfiának, kicsi Ricsinek. A szülinapi gálát szereplőválogatás és próbasorozat előzi meg, ennek helyszíne a mára már koszlott-lepattant egykori görcsszentmiklósi kultúrotthon, ahol Ördög Miklós Levente, Ricsi édesapja egykoron gyerekként Ceaușescu születésnapját ünnepelte, amely egybeesett a saját születésnapjával. Mint visszaemlékezéséből megtudjuk, születésnapját traumaként élte meg, hiszen Ceaușescu születésének ünneplése árnyékot vetett az ő nagy napjára, és egy csapással megsemmisítette azt. Ez a traumája az oka annak, hogy Ördög a fiának olyan emlékezetes születésnapi ünnepséget szeretne szervezni, amelyre fia boldogan emlékszik majd vissza felnőttkorában.
Rendező: RADU AFRIM
Díszlettervező: BARTHA JÓZSEF
Jelmeztervező: CRISTINA MILEA
Zeneszerző: VLAICU GOLCEA
Koreográfus: GAVRILIU ANDREA
Szidónia Galló; Kati: BEREKMÉRI KATALIN
Bözse tanárnő: B. FÜLÖP ERZSÉBET
Gyorspostás; Barna atya; Szovátai vörös pincér; Braun Bussh Jr.: BARNA BOKOR
Magyar hang: KISS BORA
Galló Levi; Gálapatkány:GALLÓ ERNŐ
Székely leány; Lady Baba: GECSE RAMÓNA
Xaba mester, Fő mozgásművész: LÁSZLÓ CSABA
Pornósztár; Nosferatu: MESZESI OSZKÁR
Ördögné, Tisztaházy Orsolya: MOLDOVÁN ORSOLYA
Sharon; Tisztaházy Theodóra: NAGY DOROTTYA
Ördög Miklós Levente, góré, férj és apa: ÖRDÖG MIKLÓS LEVENTE
Faun; Csibi Feri: VARGA BALÁZS
Halhatatlan Napsugár Trió: LŐRINCZ ÁGNES, SOMODY HAJNAL, SZABADI NÓRA
Ördög Richárd, Ricsi: BOTOND GERGELY
Nagy Laci: ÁSZLÓ LÁSZLÓ
Hozzászólások