Holle anyó

táncjáték, 1 felvonás, 50 perc, magyar, 2002., 4 - 10 éves kor között
Gyerek

Következő előadás

2024. december 30. (hétfő) 11:00 Nemzeti Táncszínház - Nagyterem 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Következő előadás

2024. december 30. (hétfő) 11:00 Nemzeti Táncszínház - Nagyterem 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édeslánya volt. Minden munkát a másiknak kellett végeznie, az volt a Hamupipőke a házban. Ott ült szegény napestig a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjából.

A Grimm testvérek kedves és tanulságos meséje emberi erényekről és az igazságról, amelyben mindnyájan bízunk. (Amely korunkban éppen olyan aktuális, mint generációkkal ezelőtt…) Sok tánccal és vidámsággal, ami a Budapest Táncszínház új programjában azzal az eltökélt szándékkal készült, hogy Magyarországon is időben megmutassák és megértessék a táncművészet értékeit és szépségeit a fiatal korosztállyal, hogy kultúra és művészet szerető felnőttek váljanak belőlük.

Mesélő hangja: Boros Zoltán

Szereplők:

Holle anyó- Marika Masuda
Mesélő- Varga Donát
Szorgos Lány- Maria José Borges
Lusta Lány- Sághy Alexandra
Gonosz mostoha - Yvette Levine

Almák, kenyerek - a Budapest Táncszínház táncművészei

A(z) Budapest Táncszínház előadása

Bemutató időpontja:

2002. október 13., Budapest Táncszínház

Stáblista

Alkotók

Színházi műsorok

dec. 30.
  • Nagyterem
  • Nagyterem

Hozzászólások