Színház

Szent László csudatettei

bábelőadás, magyar, 2015., 3 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy Szent Lászlóról szóló darabra régóta vár a lovagkirály városa. Az árnyjátékot és a kesztyűs játékot együtt használjuk a színpadon, ami nem gyakori a bábszínházakban. A kétféle játéktechnikával elkülönítjük egymástól a szent és a hétköznapi teret úgy, hogy közben mindkettőben ugyanaz a hősi küzdelem zajlik, csak az egyikben palacsintasütővel, a másikban a hit erejével. A gyerekek számára Szent László épp olyan hős lehet, mint a filmekből ismert hősök, azzal a különbséggel, hogy hozzá sokkal több közük van. Azokon a tereken, helyeken járnak nap nap után, ahol Szent László is lovagolt. A darab legérdekesebb vonása az a párhuzam, ami két hős, Szent László és Vitéz László között felépül az előadás alatt. Egy időutazás részesei vagyunk, ahol a gonosszal eltérő stílusban, de hasonló elszántsággal veszi fel a harcot a két László. Az egyik kezében csatabárd, a másikéban palacsintasütő. Az egyik király, a másik vitéz. Bátorságuk viszont közös: Vitéz László és Szent László régi jó ismerőseink, de mi van akkor, ha egy mesében találkoznak? Az előadás nagy királyunk legendáját a vásári bábjátékok humorával ötvözi, így kicsik és nagyok egyaránt megérthetik Szent László csudatetteit. A Dió Zoltán rendezte előadás díszlet és jelmeztervezője Komlódi Judit, a bábok megalkotója Herczeg Zoltán. A Szent László csudatettei című bábjáték zenéjét, Lászlóffy Zsolt szerezte.

A(z) Szigligeti Színház - Lilliput Társulat előadása

Stáblista:

Hozzászólások