„Amit a legkisebbel tesztek, azt velem teszitek.”
A 10 című darabban tíz sorsot látunk, tíz morális dilemmát, tíz nyilvános „gyónást”.
Tíz élettörténet, tíz szenvedéstörténet, tíz Ecce homo-kép tárul elénk. Íme, az önmagát megkoronázó, önbecsapó ember. Íme, a bűnös, ámde naponta az élettől, saját magától és embertársaitól megkorbácsolt, szenvedő, együttérzésre méltó lény. És íme, a mások tettei, szavai felett ítélkezni bármikor kész ember. Íme, ezek vagytok ti, mindahányan.
És itt van tíz, küszködő, a parancsolatoknak és szabályoknak, a mások elvárásainak és önnön ambícióiknak megfelelni nem tudó ember, akik törvényszerűen elbuknak. Hibáznak, vétkeznek és ezzel öntudatlanul is hatással vannak egymásra. Merthogy a krimiszerűen kibontakozó történetből lassan kiderül, hogy minden mindennel összefügg, a szereplők sorsa hol összefonódik, hol pedig keresztezi egymást, a puzzle-életek társadalomtablóvá állnak össze. És élünk a Remény lakótelepen, egymásra utalva, mégis magunkra hagyatva.
Székely Csaba briliánsan felépített darabjában minden Közép-Európában élő számára ismerős helyszíneken és helyzetekben vizsgálja meg azt a kérdést, vajon meg tudunk-e felelni a Tízparancsolatnak?

A(z) Jászai Mari Színház, Népház előadása