Ez a mű kísérlet egy többszólamú színdarab megalkotására. A darabban néha két-három, sőt néha hét szereplő is egyszerre beszél. Akár a szimfóniában, itt sem szól minden szólam egyenlő hangerővel. A fő motívumot harmóniák és variációk színesítik, mindig vigyázva arra, hogy a főmotívum, s ne a mellékmotívum "vigye a prímet". Mint az eddigiekből is kiderül, a dráma, akár a zene időbeli művészet, így "kölcsönvehet" különböző zenei formákat. Ez a mű a szokásos ibzeni dramaturgia elvei helyett olykor szonáta, vagy rondó építési formáit alkalmazza. Ebben a darabban a hangeffektusok a cselekménnyel szorosan összefüggenek, többnyire szimmetrikusak vele. Vagy a cselekménnyel harmonikus egységben jelennek meg, vagy annak a diszharmonikus ellenpontját képezik. Ily módon a hangeffektusok önálló szerephez jutnak, mintegy dialógust folytatnak a szereplőkkel, sőt a közönséggel is. A drámaiság és a líraiság a hagyományos színjátszásban ikertestvérek. Ez a darab kísérlet a mai dráma és a mai költészet összeolvasztására, s előadása során fontos lesz a művészi absztrakció. A mű egyesíti a statikus és a dinamikus formákat. Így fordulhat majd elő, hogy a szereplők mozgatásakor világos mozgásformákra törekszünk, ugyanakkor lesznek szinte teljesen mozdulatlan életképszerű beállítások, amikor csak a szó erejében bízhatunk. A mű a társadalom leképezése, a maga konfliktusaival, gyötrelmeivel.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások