Színház

A test rajzolta útjaink

előadás, 2023.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Radnóti Színház az ArtMan Egyesület és a Budapest Esély Nonprofit Kft. együttműködésével, valamint a Lengyel Intézet támogatásával közösen indította el Közelítő részvételi színházi csoportját különböző sajátos szükségletű, atipikus és tipikus fiatal felnőttekkel.
A résztvevők a november közepén indult közös alkotómunka során próbálják egymás helyzetét jobban megérteni. A fiatalok együtt és egyenértékűen, közös témafelvetések és döntések mentén vesznek részt a mozgásos és szituációs foglalkozásokon, hogy komfortzónájukból kilépve tapasztalják meg a problémás élethelyzeteket.

“A közös munka egy előadássá érik, melyben utazásokhoz kapcsolódó személyes történeteket mesélünk el a mozdulatok, érintések és a színház nyelvén. Utazunk térben és életútban, saját belső és a minket körülvevő világunkban. Együtt és egyenértékűen, hogy megmutassuk, milyen értékes kapcsolódások jönnek létre közöttünk, épek és érintettek között, no és azt is, hogy kerekesszékkel sem lehetetlen utazni! Célunk láttatni és találkoztatni ezeket az elsőre eltérőnek tűnő, ám nagyon is hasonló világokat. Hiszünk abban, hogy ezzel másokat is inspirálhatunk arra, hogy merjenek nyitni, kapcsolódni és merjenek utazni úgy belül, mint kívül.” (Szendrey Gitta, Mészöly Andrea)

Az előadások szerves része az Élő Könyvtár, alkalmanként hat-nyolc élő, „kikölcsönözhető” könyvvel. A „könyvek” most érintett, fogyatékossággal élő embereket jelentenek. Az érzékenyítő program célja az előítéletek csökkentése és a tabuk feloldása. Az élő könyvek elmesélik saját történetüket, a beszélgetés során az „olvasók” szembesülhetnek (és leszámolhatnak) saját előítéleteikkel, sztereotípiáikkal.

Zene: Bélaműhely / Rimóczi István / Takács Péter
Csoportvezetők, az előadás szerkesztői: Mészöly Andrea, Szendrey Gitta

Játsszák: Borsos Dávid, Kalló Sára, Marosi Bence Levente, Mészöly Andrea, Pózner Vanda, Sarkadi Berta, Szendrey Gitta

Bemutató időpontja:

2022. április 1.,

Hozzászólások