Fodor Géza így írt A trubadúrról: Leo Slezak, a múlt század elejének nagy tenoristája szerint az operák általában arról szólnak, hogy a tenor szerelmes, s bár viszontszeretik, mindig közéjük áll valaki, rendesen a bariton, és minden szép álmot szertetép. S ugyanő, korának híres Manricója, operakalauzában A trubadúrról csak ennyit ír: ?Fogalmam sincs, hogy miről szól?. Hát leginkább éppen arról, hogy a tenor szerelmes a szopránba, aki viszontszereti, de közéjük áll a bariton és minden szép álmot szertetép. (...)
Herbert von Karajant, akihez ez az opera különösen közel állt, három sajátossága nyűgözte le és inspirálta: az emberi szenvedély archetipikus szituációi, a maximálisan koncentrált drámai helyzetek és Verdi zseniális képessége, hogy ezeket a drámai helyzeteket zenébe tegye át. Mindez olyan primer és elementáris, hogy centrifugális erejével valóban látókörön kívülre röpíti az elő- és háttértörténetet; az opera adekvát befogadásához nincsen szükségünk arra, hogy a zene által közvetlenül felfoghatón kívül fogalmunk legyen róla, miről szól, mert lényegében arról szól, ami a hangok ? a leírt és a megszólaló hangok ? által közvetlenül felfogható belőle. A trubadúr a romantikus opera értelmében vegytiszta opera, az operák operája.
A(z) Magyar Állami Operaház előadása
Hozzászólások