Színház

Áramlás

előadás, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1. Vonulat - A duó az emberi párkapcsolatok dinamikáját idézi elénk, végletesen esendő, kiszolgáltatott emberek között.

2. Tri-óda - Meditatív hangulatú jelentésgyakorlat, amelyben az érzések árama megmozdíthatja a testeket, közös tánccá nemesítve őket.

3. Mostanság - Mintha nővérek lennénk... - Két nő "test-beszélgetése", akiknek útja régóta párhuzamosan halad, gyakori találkozásokkal. A mostani jelentős a találkozások sorában, amikor is át kell/lehet gondolni a múlt szövevényét, hogy a jelenbe találjanak, találkozzanak.

4. Áram-láss! - Egy mozgás- és beszédképtelen lány, akinek csak a belső sugárzás marad a külvilág felé összekötő kapocsként. Egy vak fiú, aki nem hallhatja, csak érintheti, táncoltathatja a lányt; érintésein keresztül érzékelheti annak erős közlési vágyát. Egy táncosnő és egy táncos, akik tanúi lehetnek a lány és a fiú katartikus találkozásának; alázattal teljes örömmel próbálnak meg jelen lenni úgy, hogy közben merítenek az élet csodaszámba menő helyzeteiből....

A(z) Millenáris előadása

Stáblista:

Hozzászólások