Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját.

Ennyi a történet, amit Ibsen 1879-ben megírt. A polgári közönség felháborodott, a női emancipáció hívei lelkesedtek. Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. Elhagyhatja-e egy anya a gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és férfiak vagyunk, női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?

A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása