Az Opus azt vizsgálja, hogyan lehet a klasszikus zenei hagyományt, a klasszikus zene szigorú szabályait átfordítani a tánc teljesen más nyelvére, mint ahogy azt a Rosas Love Supreme című előadásban is láthattuk. A test a hangszer vizuális megjelenítőjévé válik, és a zenei partitúra diktálja a koreográfiát. Néha a test a ritmust követi, néha a dallamot, néha csak egyetlen hangszerre koncentrál, máskor kettőre vagy még többre, miközben a zenei kompozíció is megfejtésre kerül.

Az előadás alapja a klasszikus zene, a klasszikus ókor művészeti eszményeinek újjáélesztése áll.. A klasszikus szó a latin „classicus’ és a görög “κλασικός” szóból ered. A kompozíció az ókori görög és római kultúra alapelvei és eszményei szerint állt össze. Esztétikai értelemben pedig a klasszikus zene bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene. Az előadás középpontjában ennek a zenei szerkezetnek a tanulmányozása és színpadon való megjelenítése áll. A fő cél az instrumentális zene központi normáinak feltárása, valamint, hogy ezek hogyan alkalmazhatók egy teljesen más művészeti ágban, azaz a táncban.

A klasszikus zene egyik legfontosabb jellemzője, hogy nagyon bonyolult dallamokból, motívumokból és ritmusokból áll, amelyek a narratíva érzetét keltik, és szentimentális reakcióinkhoz vezetnek. Ez az előadás nem törődik a zene szentimentális aspektusának magyarázatával és a közönségre gyakorolt ​​pszichológiai hatásának tisztázásával. Éppen ellenkezőleg, a táncosok igyekeznek elszakadni a zenei kompozíció szentimentális hatásaitól, ellenállni a zene értelmezésének, és a darabot olyan kifinomult hangfolyamnak tekintik, amely harmonikus logikát teremt. Ez az előadás kísérletet tesz arra, hogy mi magunk is megvizsgáljuk a zenehallgatásra adott automatikus válaszunkat.

Christos Papadopoulos az amszterdami School for New Dance Development (SNDO) hallgatója volt, majd a görög Nemzeti Színház Drámaiskolájába járt, majd megalapította saját társulatát Leon and the Wolf néven. A 2000-es években munkái sorra bekerültek az Aerowaves legjobb előadásai közé.

Előadóként pedig olyan kiváló koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Dimitris Papaioannou, Alexandra Waierstall – Noema Dance Company, Kirstin Kuyl Anerson – WEGO, Robert Stain, Fotis Nikolaou’s company X-it, Natassa Zouka, Marousso Karaleka, Saskia van de Heur, Martin van de Drift, Mariella Nestora és Ria Higler.

Tagja volt annak a koreográfusi csapatnak, akik a 2004-es athéni Olimpiai Játékok nyitó és záró eseményét.

Tanít az Odeion Athinon Theatre Academy-n koreográfiát, improvizációt és tartott worshopokat technikáról, imrpovizációról Athénban, Thesszalonikiben, Chania-ban, Koppenhágában.

Koncepció, koreográfia: Christos Papadopoulos

Zene: Johan Sebastian Bach

Zenei szerkesztő: Kornilios Selamsis

Fényterv: Miltiadis Athanasiou-Christos Papadopoulos

Jelmez Claire Breiswel

Technikus: Konstantina Papadopoulou

Táncosok: Georgios Kotsifakis, Ioanna Paraskevopoulou, Maria Bregianni, Amalia Kosma