Csongor és Tünde

előadás, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Színház az iskolában, iskola a színházban egy középiskolás diákokat foglalkoztató program, melynek célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz és a magyar drámairodalom egy-egy meghatarozó művéhez; elősegítsük a szövegértelmezési készségeket, a színházi alkotófolyamatra való rálátást, és a színházi eszközökkel történő önkifejezést. Ezúttal Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményét dolgozzuk fel: a különböző iskolákban szerveződő diákcsoportok kiválasztanak egy-egy jelenetet a műből, amelyet színészek irányításával a maguk által kidolgozott formanyelven visznek színre. A program végeredményeként a részprodukciók egyetlen ünnepi előadásba tömörülnek, mely a színházban, a Magyar Kultúra Napján kerül bemutatásra.

A csoportokat vezető színművészek: Pál Hunor, Csatlós Lóránt, Tóth Tünde, Hajdu Géza, Kocsis Gyula, Ababi Csilla, Hunyadi István, Dimény Levente.
A programban részt vevő középiskolák: Ady Endre Gimnázium, Mihai Eminescu Főgimnázium, Szent László Római Katolikus Gimnázium, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Mihai Eminescu Főgimnázium, Iosif Vulcan Főgimnázium és Művészeti Gimnázium.

A(z) Szigligeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. január 12., Szigligeti Színház

Hozzászólások