Programkereső
Színház

Don Pasquale

vígopera, 2 felvonás, magyar, 2016.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?
1 hozzászólás
A Don Pasquale az operairodalom egyik legismertebb bohózata, filmvígjátékokat is megszégyenítő helyzetkomikumával, színpompás jellemeivel, sziporkázó humorával. Zenéje különösképpen virtuóz, Malatesta doktor és Don Pasquale híres kettőse minden idők egyik legkedvesebb gálaszáma. Ugyanakkor, ha kicsit jobban elmerülünk a történetben, láthatjuk, hogy valójában örök emberi gondokról, vágyakról, csalódásokról és illúzióvesztésekről van itt szó: egy társ után sóvárgó öregemberről, jó életre vágyó szerelmesekről, egymásban nem bízó rokonokról, pénzsóvár barátról.

Káel Csaba rendezése a téma örökérvényűségét hangsúlyozza, megmutatva a látványos szituációk mélyén rejlő drámai tartalmat, a magánytól való félelmet, a a szerelem sokféle arcát, a happy endtől csak hajszállal elmaradó tragikumot... Az Erkel Színházban most debütáló előadás finom stilizációs eszközökkel elsősorban az időtlen mesére, az örök aktualitásra helyezi a hangsúlyt.

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2016. január 9., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Spoiler
Edmond Dantes 2016 jan. 19. - 17:22:41
A Don Pasquale Donizetti 62. operája és már csak három, kevésbé ismert/játszott mûvet írt ezt követõen. Talán õ se gondolta komolyan, hogy mûve hétnegyed évszázad múlva is az operaházak repertoárdarabja marad: az maradt. Talán nem szerencsés egy Erkel Színház-méretû helyen elõadni: 1-2 kórusszám, kevés szólista, elvész az intimitás. Káel Csaba rendezésével nem volt semmi problémám: ebbõl a darabból itt és most ennyit lehetett kihozni. Sok apró ötlet, amelyek némelyikét elnyeli az óriási tér, érdekes, mozgatható díszlet (talán a mobilizálhatóság kedvéért), vállalható jelmezek...talán csak az egyetlen nõi szólistát öltöztették kissé "félre": mintha mondjuk -Norina családi állapotára hajazva- A víg özvegybõl pattant volna ide...mint az egyik grisette. Érdekes volt hosszabb idõ után ismét magyar nyelven énekelt operát nézni, hozzá magyar nyelvû feliratokkal, amik olykor eltértek az énekelt szövegtõl, de ez utóbbi is a rendezés ötlete lehetett, csakúgy mint az, hogy a karmester a tapsrend alatt a súgólyukban ülõ súgónak is kezet nyújtott. Káli Gábort a nürnbergi Staatstheaterbõl hívták meg, rokonszenves fiatalember, zenekarát inkább a ház méreteihez igazította-hangosította, olykor a szólisták hallhatóságának rovására. Sáfár Orsolya alakítása-beállítása alkalmazkodott jelmezéhez: a "víg özvegy" kissé operettes mórikálása-kaczérkodása még egy vígoperából is kicsit kilóg, de ezt a fazont ügyesen hozta...táncra szerencsére nem perdült. Hangja-alakítása összességében belefért az opera buffa világába, noha biztosan nem kétezer fõs nézõtéren cseng a leghatásosabban. Horváth István Ernestoja sem a hangmilliomosok klubjából jött, de szép éneke, biztos magas regisztere hallatán elfogadtuk, hogy õ az a vonzó, sármos fiú, aki végül elnyeri a csinos, gazdag ifiasszony kegyeit. Szépen szólt a szerenád és a rövid szerelmi kettõs is, a remek trombitaszólóval kísért, hosszabb lélegzetû "Povero Ernesto"-ária végén örültünk volna egy magas D-nek. Káldi Kiss Andrásnak nem okozott gondot Malatesta szólama, ha játékmesterként, cselszövõként nem is magaslott ki a szereplõk közül. A címszerepben Szvétek László talán az est legjobbja volt: nem õ tehet róla, -és talán ez a mû egyik legnagyobb hiányossága- hogy a szerzõ éppen a címszereplõnek nem írt igazán ütõs slágerszámot. Igen helyesen humorosra vette Don Pasquale alakját, pedig ha jobban belegondolunk: ami vele történik, az nem szimpla csínytevés, hanem néhány combos bûncselekmény: csalás, okirathamisítás és hasonlók, de ha õ megbocsát mindezért, csatlakozunk hozzá. A kórus jól szólt és jól mozgott a háznép jelenetében és telitalálat a harmadik felvonásban békajelmezbe öltöztetett szerepeltetésük.
Válasz

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?
1 hozzászólás