Hrabal ezúttal a felesége szemével látja-láttatja önmagát, megismerkedésük történetét és azt a sokszínű környezetet, amelyben sorstársaikkal együtt életüket próbálják újrakezdeni. Eliška nagypolgári családból származó leány, aki a háború utáni kitelepítéskor mindent és mindenkit elveszített. Hrabal tehetős polgárcsalád fia, aki jogi doktorátusával önkéntes proletárrá züllött, és száműzve magát az elviselhetetlenné vált, komfortos családi fészekből, megteremti magának a műveiből már jól ismert hrabali világot. Rögös az út, amelyet Pipszi a minden kötöttségtől menekülő doktorral végigjár, de amelyen megadatott számukra a létezés öröme és a kis dolgok nagy szeretete.

„Megszállta a rémület, félrebeszél, annyira meg van ijedve attól, hogy pénteken megtörténik… mintha azon a napon operációra kellene mennie… a munkahelyén három nap szabadságot kért, bejelentette, hogy haláleset történt a családban… kocsmáról kocsmára jár… borzasztóan gyáva, fél minden döntéstől, semmiről se tud határozni, rám hagyja, hogy én döntsem el azt is, hova menjünk, mit együnk, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia a rossz döntésért, mindent másokra hárít… nem néz a szemembe, csak egy-egy félénk pillantást vet rám, aztán elfordítja a szemét és csak a földet nézi, pirul és szégyelli magát, mint egy kisasszony…”