A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk. A darabnak nem célja, hogy megoldásokat kínáljon: olyan őszinteséggel tárja fel az emberi viszonyok rendszerét, hogy a néző ne tudja kivonni magát az előadás hatása alól.

A színpadon hat táncos, akik hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol maguk válnak főszereplővé. Hogyan válhat, és válhat-e egyáltalán valóságossá számukra a Másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?

Frenák visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket; hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is.

 „…és ez néha egy sziget, egy menedék, ahová elbújhatunk az intimitás elől, ahol egy biztonságos helyet találhatunk, hogy megérkezzünk és csak legyünk. Igen, az InTimE-ban ott a testiség, intenzív, pulzáló, és néha provokatívnak is tűnhet, de számomra leginkább az emberek közötti, határok nélküli fúzióról beszél. Az emberi test és a lélek megmutatása annak tiszta tökéletességében mindössze egy eszköz arra, hogy mélyebb rétegeket tárjunk fel.” - Frenák Pál 

A(z) Frenák Pál Társulat előadása