Színház

IV. Szóló Tánc Fesztivál - Második nap

táncelőadás, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az Orkesztika Alapítvány 2000 óta rendezi meg Szóló-, 2002 óta Duó Tánc Fesztiválját. Az eddig megrendezett fesztiválokhoz hasonlatosan, azzal a célkitűzéssel, hogy az előirt pályázati feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni - válogatás nélkül - önálló koreográfiai munkájukat.

A Műhely Alapítvány - Inspiráció és Pólusok - elnevezésű estsorozataival összhangban, egy többlépcsős "fórum" rendszer kialakítására törekszünk. Így kívánjuk segíteni a fiatal, olykor még kezdő tehetségek színpadra jutását.

A Szóló, Duó Tánc Fesztivál programok az alkotóknak lehetőséget nyújtanak arra, hogy kipróbálhassák művészi elképzeléseiket, akár magukon, akár egy felkért előadón, és produkcióikat megméretve visszajelzést kapjanak munkájuk fejlesztéséhez; a közönségnek arra, hogy szárnyaikat bontogató, vagy több éve dolgozó, pályafutásukat kezdő alkotókat, előadókat láthassanak színpadon.

Program:
Halál a bal vállamon
Koreográfia / Előadó: Horváth László

Pillák
Koreográfia / Előadó: Müller Fanni
Álomvilág. Megcímkézett pillák, vagy ha úgy tetszik szálak, vagy amit akarsz: látás, vágyak, hit, bizalom, várakozás, igazság?, tudat, tisztelet, napló, test. Ők a megcímkézett pillák.

Blues
Koreográfia / Előadó: Fontányi Gréta

Superbia
Koreográfia: Tóth Tímea
Előadó: Varnyaczky Hedvig
Közreműködő: Fat Ray
A hét fő bűn egyike: önmagunk mások fölé helyezése. Önzőség, kegyetlenség, szépség... Hiúság /Superbia/.

Az út
Koreográfia / Előadó: Reidl Kamilla
"Aki vágytalan, a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti. E kettő mögött közös a forrás, csupán a nevük más." /Lao Ce: Tao Te King/

Vörös-Vér-Test
Koreográfia / Előadó: Tóth Tímea
"...Erő. Fájdalom. Melegség. Dac. Sebzettség. Vágy. Áramlás. Düh. Ösztön. Állandóság... Élet."

Túl az úton
Koreográfia / Előadó: Inhof Katalin
noja safa asfaaa aaaaa ou

E-tánc két nagykabátra
Koreográfia, előadók: Herold Eszter, Tattay Enikő
"Felengednek.
A megfagyott utak
Oda, hol egyre hidegebb.
Belső zsebben szorongatod,
(Ne fagyjon meg:) a hitedet." (Székely Szabolcs)

A(z) MU Színház előadása

Hozzászólások