Lear dalai

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu
LEAR DALAI Grzegorz Bral Song Of The Goat Theatre/PL/ Gyula
Nem tudjuk, mi ez. A rendezõ Grzegorz Bral okos szavakkal kommentál, de amikor énekelni kezdenek, egymás felé forduló, enigmatikus taglejtésekkel, kihunynak a ráció szikár fényei, a végtelen titkok bársony leheletében, mint éledezõ vágy imbolygó lángja, a távoli szférák zenéje lebeg. A "szóbeszéd dalá"-ban versengõ szólamok ütköztetik a pergõ frázisokat, a Bolond dala egyenesen a Lear textusából fakad.
A kézifújtatós asztali orgonánál az egyik zeneszerzõ, Maciej Rychly, a Szent Tamás gnosztikus evangéliumán alapuló ének harmóniai bázisát alapozza meg. Számûzetés, Cordélia panaszdala: a kórus zúgó tengerárja fölött a delejezõ szoprán sirálysikolyai cikáznak.
Nem tudjuk, mi ez. Olyan, mint vérkörök tomboló lüktetése, olyan, mint a tüdõben táguló levegõ-orkán, mint a kínokat túlvilági békébe oldó kegyes halál. A Paradicsom vége, az örök küzdés hullámhegyei, a Pokol, amely csak a kontraszt kedvéért van.
Változatos alakzatokban, különös dallamszerkezetekben énekelnek, nincs két azonos felállás, mindenki szólista és kardalos egyben. Archaikus, õsi, archetipikus, kortárs. A néha surrogó hévvel megpendülõ, százhúrú afrikai hárfa ismeretlen tájak atmoszféráját kelti.
Démoni dal, a Háború, apokrif mondatok a tenyérrel vert szék-dobok dübörgése fölött, téboly, õrület, ördögi indulatok kavargó káosza. De a harci kürtök, dobogó paták után az "Angyalok ötödik hangja" a tudatalatti némán tomboló hallucinációit idézi, Jean-Claude Acquaviva kompozíciója az atonalitás határmezsgyéin kóborol.
11. zsoltár. A basszusok bazalttömbjei közül vakító fénypászmák hasítanak az égbe, a nyári zápor dobpergését éles koloratúrák sistergõ villámai szaggatják: a hûséges Bolond és a jó barát Glouster támogató keze és a két gonosz nõvér kegyetlen arcéle.
Nem tudjuk, mi ez. Égi kegy, a Mennyei Jeruzsálem. Olyan, mint százados tölgyek zúgása a Csigapark délidejében, mikor a remegõ lombok árnyékot írnak a szerelmesek padjára, mikor az egymást keresõ tétova lelkek a felizzó vágy feszült harmóniájában forrnak össze.
"Túl nagy neked a szívem?" Az utolsó dal. Himnikusan ölelkezõ szólamok, gyász helyett a tisztelgõ hódolat, a konok elménket szétszaggató mámor, a katartikus feloldódás csöndje.
Meghasadnak a kapuk, ledõlnek a falak, a Szentség Sudár Ormánya lelkünk mélyébe hatol. Tompa némaság. Megvakult világ. És könnyek, könnyek.