Színház

Leonce és Léna

színmű, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Borzalmas naplopás dühöng mindenütt! Mi mindent nem csinál unalmában az ember! Unalmában tanul, unalmában imádkozik, szeret, házasodik, szaporodik unalmában, és végül belehal az unalomba. O, ha az ember egyszer valaki más lehetne! Legalább egy percre!"

Előadásunk a koncentrált, eszköztelen színészi játékra, és Büchner Leonce és Léna című drámájának szövegére épül. A minimalista eszközrendszer enged terepet a játszóknak, hogy önmagukból, a partnerükből, illetve a problémából játékot kreáljanak. A büchneri szöveget arra használjuk, hogy megmutatkozzon egy groteszk mese, ahol az emberi viszonyok, a lázadás, a szerelem, a filozófia, mind-mind kiüresedettek, és a figurák keservesen próbálják ezeket a fogalmi kereteket megtölteni tartalommal. Az egyetlen működő rendszer a felnőtté válni képtelen világban a hatalom, a hierarchia. Az előadás alkotói mind a húszas éveik közepén járó emberek, akik valamitől fontosnak tartják, hogy a körülbelül másfél órás előadásban kísérletet tegyenek ebben a világban létezni, megmaradni.

"Az embernek gondolkodnia kell!"

A FAQ Színházi Társulat különleges perspektíván keresztül fogalmazza újra Büchner klasszikusát: teret enged a sorsszerűség és ambíció, a gondolat és cselekvés közti viszonyok vizsgálatának. Az előadásban részletek hangzanak el többek között Büchner Danton halála című drámájából, valamint W. Shakespeare, és César Vallejo műveiből.

A(z) FAQ Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2013. október 4., FAQ Társulat

Stáblista:

Szereplők

Leonce herceg (Popo királyának fia)
Léna hercegnő (Pipi birodalmából)
Péter (Popo birodalmának királya)
Nevelőnő (Rosetta)
Udvari káplán

Hozzászólások