Moderato Cantabile / A négy évszak

Értékelés:

1 szavazatból

Szerinted?

Moderato Cantabile

“Te vagy a folytatásom,
te vagy én magam, alattam.
Te. Nincs is a világnak
más változata,
mely a szívemen pihen,
nem érint így meg senki.
Csak te. Te vagy a világ legdrágább formája,
veled vagyok otthon,
te vagy az otthonom.
Nélküled távol vagyok,
hogy mitől távol, nem tudom,
de messze-messze.
Kicsit piszkos a világ tőled távol,
igazi énedtől.”
(Mariangela Gualtieri)

A Moderato cantabile a szenvedélyről szól, a hiányról; az érzelmi életet idézi fel, a szerelemről próbál mesélni anélkül, hogy beteljesítené, pusztán kirajzolja az alatta megbúvó térképet.
A színpadon szoba - téren és időn kívül -, mely meghatározott, állandó minták szerint létezik. A figurák ebbe a térbe érkeznek, a “máshol levés” terébe, ahol kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után: különböző ösvényeken indulnak el, melyek barázdanyomain a szabadság terei sejlenek fel, ha mégoly illuzórikus és illékony formában is.

Táncolják:
Hajszán Kitti, Czár Gergely, Hortobágyi Brigitta, Kiss Róbert, Takács Zsófia, Zsadon Flóra, Stáry Kata, Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Szigyártó Szandra, Horváth M. Gergő, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Vincze Lotár

Zene: montázs
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet kivitelezés: Scabello
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfus: Enrico Morelli

A négy évszak – Feminizma

Az évszakok múlása szimbolikus párhuzamba állítható az emberi életút fejlődésével, jelen esetben azonban az erős női fókusz teszi különlegessé ezt az utazást, melyhez Nagy Kriszta Tereskova „Feminizma” című írása segített irányt mutatni.

A még gyermek leány félénken közelít a másik nemhez. Egyre inkább azt tapasztalja, hogy a férfiak világa egy kemény, zárt kör, ahonnan a nők eleve ki vannak zárva. Azzal szembesül, hogy nem érdemel figyelmet, csak a teste, a női mivolta „bevetésével”. A hatalom megszerzésekor azonban hiába a siker és a véres győzelem, a végén egyedül marad önmagával, a még benne élő gyermeklánnyal. Végül legszebb táncát a Halállal táncolja el.

16 éven felülieknek

Táncolják:

Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, Hegedűs Tamás,
Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Takács Zsófia, Vincze Lotár, Zsadon Flóra

Zene: Tom Parkinson - theAngelcy
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet, jelmez koncepció: Ivgi&Greben
Díszlet kivitelezés: Scabello
Jelmez kivitelezés: Bianca Imelda Jeremias,
Koreográfus asszisztens: Czár Gergely

Koreográfus: Ivgi&Greben

A(z) Nemzeti Táncszínház és Szegedi Kortárs Balett előadása

Értékelés:

1 szavazatból

Szerinted?

Hozzászólások

4/10

Az első rész, a Moderato Cantabile félhomályosan halovány, szürke sivárságú színpadképéhez jól illett a balett-táncosok ruházata és a koreográfia is. A mozgássorok gyakran tördelt szaggatottsága, néhol szögletessége, monotóniája, így az összképpel és a többségében repetitív egyhangúságú zenével együtt, egy meglehetősen elidegenítő falanszter-szerű érzetet keltett bennem. A különös átvezetésű, erős hatású mozgásharmóniák mindazonáltal, időnként annyira mélyen érintettek, hogy rövid időszakokra a valóságtól elemelkedve, szinte feloldódtam a látványban. Máskor pedig, az ingerszegény lebegésben majdnem a tudatos küszöbig lerelaxálódtam.
Bíztam benne hogy a Négy évszak produkció valamivel több "fényt" sugároz majd. Az jól is indult, de aztán, ahogy haladt előre, egyre inkább azt éreztem, hogy az össze nem illőség teljes zavarában van a zene a tánccal. Mert miközben elég nyilvánvalónak tűnt a mozgással kifejezett üzenete, annak számomra semmi köze nem volt a zenéhez. Az előadás után* aztán egyebütt is ráolvastam e produkció gondolati hátterére:
"A Feminizma egy gyomros, amit Vivaldi csodás zenéje sem tud enyhíteni. Egy nő életét követjük végig, aki az ifjúság tavasza után felfedezi a másik nemet, majd el is veszíti. A férfiak szeretetet elutasító, néhol erőszakos, fekete ruhákkal és bakanccsal díszített világában a nőknek csak alkalmazkodó biodíszletként van helye, társként, egyenrangú partnerként vagy csábítóként nincs. Ellenük folytatott harcában a Nő elveszíti önmagát, aminek gyermeki szimbóluma ugyan túl direkt, de darab kontextusában teljesen helyénvaló, és a halál érintéséig nem is találja meg." ?!?
Az első mondattal tökéletesen egyetértve, elképedve olvastam a fenti, magától értetődően kifejezésre érdemesnek tartott, a normális emberi viszonyoktól szerintem nagyon távoli, nő-férfi szembeállítást. Számomra ennek épp az ellentéte a természetes! Mivel Vivaldi e műve már kiskamasz korom óta az életöröm, az életigenlés és az örök körforgásos visszatérés csodálatos emelkedettségű harmóniája számomra, valóban esélyem sem volt bármiféle egységben látni az előadással. Sajnos, ezután el kell telnie valamennyi időnek, hogy ez az általam annyira kedvelt Vivaldi zene ne a balett-színpadon tegnap látott, negatív, vériszamos képzeteket jutassa eszembe.

Válasz

Értékelés:

Hozzászólások

Értékelés:

Címlapon

Legolvasottabb cikkeink

PORT.hu a Facebookon