A színpadon hat táncos: három férfi és három nő, akik a felettük álló törvénynek engedelmeskedve lineárisan újra és újra felosztják a teret, hogy egymás vonzásterébe kerülve az akció és reakció diktálja mozdulataikat. A test itt nem személy, hanem jelentések közvetítésére szolgáló semleges eszköz. A háttér, amely az egyedüli díszletként szolgál, Manon de Boer fényképe: egy óriásira felnagyított hálószoba, a tárgyak káoszának kimerevített pillanata. Az erőteljes színpadi fények változása nyomán a szoba más-más jelentést kap: hol lángoló vöröset látunk, melyben a táncosok összegabalyodva, egymásra utalva mozognak; hol harsány színsávokban mozog hat különböző egyéniség; hol pedig fehér, tiszta fény teremti meg az emelkedett hangulatot és az összetartozás érzését. Az előadást nagyban meghatározza Georg Friedrich Handel (Tűzijáték, Vízizene) és Alfred Schnittke (Psalms of repentance) zenéje, melyek kiválasztását időtálló szépségük mellett szimbolikus jelentésük is motiválta.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások