Színház

Múlt és jelen

balett, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Pécsi Balett 2010-ben ünnepli fennállásának 50 éves évfordulóját. A jubileumi év nyitó előadása során betekinthetünk a társulat múltjába és jelenébe. Az est az együttes alapítójának, Eck Imrének legelső koreográfiájával, Az iszonyat balladájával kezdődik. A Szokolay Sándor zeneművére készült balett felújítását a jelenlegi társulat ifjú tehetségeinek előadásában láthatjuk.

Az együttes legelső bemutatóját stílszerűen a legutolsó követi. A második részben a társulat legfrissebb, az ünnepi évre készített produkciója kerül bemutatásra. Leo Mujić belgrádi születésű, nemzetközileg elismert táncművész-koreográfus, kifejezetten erre az alkalomra készített egy vadonatúj egyfelvonásos koreográfiát a Pécsi Balett számára Change Back címmel. Izgalmas élménynek ígérkezik az 50 évvel ezelőtti, akkor korszakalkotó és korszakot teremtő forma és gesztusnyelv és egy friss, dinamikus, 21. századi koreográfia összehasonlítása. "Modern tud lenni anélkül, hogy megtagadná a balett klasszikus alapjait." - írta Eck Imréről a Film Színház Muzsika 1961 júniusában. Nos, ez az a szál, ami összekapcsolja a két produkciót, illetve a Pécsi Balett alapító tagjait a jelenlegi társulattal.

Az iszonyat balladája

Táncolják:
Kiss Eszter / Domoszlai Edit; Dóri István; Balássy Szilvia / Kócsy Mónika; Szabó Márton
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Díszlettervező: Katona Ferenc
Zeneszerző: Szokolay Sándor
Koreográfus: Eck Imre

Change Back
Táncolják: a Pécsi Balett táncművészei
Design: Thomas Mika
Zeneszerző: J. S. Bach



Koreográfus: Leo Mujić

A(z) Pécsi Balett előadása

Stáblista:

Hozzászólások