Mióta és miért issza cukor nélkül a kávét a harmincas ügyésznő? Miért követett el valami retteneteset? Egressy Zoltán monológja a tetthez vezető útról szóló vallomás egy egész életet végigkísérő traumáról: gyermekkori molesztálásról, annak feldolgozhatatlanságáról, az ebből fakadó bizonytalanságról és az ebből következő kudarcsorozatról. De szó esik benne az első szerelemről és különös figurákból álló családról is – mindez eszköztelenül, egyszerűen, humorral, öniróniával fűszerezve, önsajnálat nélkül.
„Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli, mindössze ennyi kell ahhoz, hogy SZÍNHÁZ keletkezzék – mondja Peter Brook. Mindig is izgatott az ilyesfajta színház. Ülök az üres térben, és elmesélek egy történetet azoknak, akik néznek. A történetmesélés misztikumából kiindulva és oda visszatérve, sallangmentesen, ráerőltetett rendezői megoldások nélkül.” (Egressy Zoltán)