A valaha volt egyik legmegindítóbb szerelmi történet. Orfeusz a mítoszi dalnok, aki bármelyik teremtményt elvarázsolt művészetének erejével; énekével szembenéz az alvilággal úgy, hogy "élettel fertőzi meg azt". Mindez azért, hogy visszavigye a napvilágra szerelmét, Euridikét.
Egy utazás tehát az ismeretlenbe, saját érzelmeinek és félelmeinek ismeretlenjébe, egy alkalom, hogy megvizsgáljuk annak helyzetét, aki marad.
Amikor ketten különválnak, nem az indul el, aki elmegy: elindul, aki marad. Aki elmegy, valójában már sokkal korábban elindult. Ellenben, aki marad, az egyetlen, aki elindul, hiszen neki kell megváltoztatnia körülményeit, életformáját, napjait, ébrenlétjeit és érzelmi összerezzenéseit. Az nem fogja helyét találni, aki ugyanazon a helyen marad, a megszokott simogatások és gondolattok színterén, neki kell onnét kitörnie, elmennie, megváltoztatnia a szerelem nevét, melyet már nem ismer fel. Egyedül az indul el, aki marad.
"Azt kérdezem magamtól, hogy tudod -e, hogy érzem magam, hogy hagytalak elmenni
Árnyéka vagyok csupán annak az embernek, aki melletted voltam
Amikor azt akartad, hogy lenyeljem a szerelmet, mit éreztem
Egy pici szív is túl nagy lett az én mellkasomba.
...
És hallgatja szíved hangjait
Amikor éjjel minden csendes volt.
És én azt kérdezem...
Az kérdezem...
Azt kérdezem magamtól, hogy tudod -e, hogy érzem magam, hogy hagytalak elmenni"
Édesanyámnak ajánlva
zene: Soqquadro Italiano, Adrien Casalis, L'Arpeggiata
fény: Stadler Ferenc
jelmez: Bianca Imelda Jeremias
díszlet: Scabello Bt.
Továbbá: Bocsi Petra, Nier Janka, Kovács Enikő, Claudia Elvetico, Bacsó Gabriella
A(z) Szegedi Nemzeti Színház és Szegedi Kortárs Balett előadása
Hozzászólások