Színház

Palya Bea, Grund Színház - egy est, egy jó ügyért

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az estet Vekerdy Tamás nyitja meg.

A folytatásban fellép a Grund Színház, a színházi és alkalmazott improvizáció műfajának meghonosítója. A társulat a való életből visszaköszönő pillanatokat mutat meg a színpadon, amelyek ismerősek lehetnek, ugyanakkor más megvilágításba helyezik mindennapi problémákat a humor segítségével.

Az est folytatásaként Palya Bea egyszálének című koncertjéét hallgathatja meg a közönség.

„ Koncert, ahol nincs semmi más, csak a hangom, meg ami belül van. A legnagyobb kihívás, hiszen minden látszik, minden hallszik. Olyan dalokat énekelek ebben az anyagban, amelyek visszavezetnek nemcsak a zenei gyökereimhez, de apámhoz, anyámhoz, nagyapámhoz, szerelmeimhez is utat vágnak, újra és újra, mindig másképp. A népdalok titkos kincset rejtő ékkövek, a saját dalok pedig az úton születtek.”

/Palya Bea/

Az est bevétele a dél-budai Waldorf közösség iskolafejlesztését támogatja.

 

A(z) Grund Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások