Az időfelfogás minden korban más és más, napjainkban a villanásszerű mikor-történetekből állhat össze egyfajta kor-kép, a mai generáció életérzésének színpadi lenyomata. Sok apró történet, furcsa, már- már megmagyarázhatatlan szituáció, apró drámák, kis fájdalmak és örömök, egymással látszólag összes sem függő mozaikkockák alkotják a darabot. Dinamikus, koncentrált jelenforgácsokból rajzolódik ki egy abszurd világ pontos képe. Groteszk szituációkban, szürreális helyzetekben lévő embereket látunk, sokáig semmi kapcsolatot nem fedezünk fel köztük azon kívül, hogy mindannyian ugyanabban a világban élünk. Aztán a szálak valahogyan összeérnek, egy-egy véletlen esemény vagy találkozás megváltoztatja az egymást nem ismerő szereplők életét. Egy őrült, de mégis szerethető világ emberei botladoznak ebben a nagy útvesztőben, ahol az egymás melletti szobákban, egymástól függetlenül hadakoznak a kiismerhetetlen valósággal, ám néha kénytelenek tudomást venni arról, hogy a szomszédban is van valaki, hogy élnek még rajtuk kívül emberek, ugyanitt, ugyanígy. Emberek, akik talán nem találkoznak személyesen soha, életük, döntéseik, tetteik mégis hatással van a másik emberre, akaratukon kívül.
A szereplők több szerepben jelennek meg a darabban, ezzel is erősítve azt az érzést, hogy rohanó embereink valójában gyakran felcserélhetőek, vagy legalábbis egymást felcserélik. Nem jegyzünk meg arcokat, nem tudjuk, kivel állunk a liftben, noha talán épp egyik vagy másik ember fogja nemsokára megváltoztatni életünket. Ez a mai lét nagy kalandja, nem rossz, nem jó: ilyen.
A(z) Budapest Táncszínház előadása
Hozzászólások