Sose halunk meg

zenés játék, 2 felvonás, magyar, 2007.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

2006 februárjában négy alkotó szövetkezett, hogy elkészítse az 1993-ban bemutatott, és azóta legendává érett film, a Sose halunk meg zenés színpadi változatát. Hárman közülük már a film létrehozásában is jelentős szerepet játszottak, hiszen Koltai Róbert kamaszkori élményeiből Nógrádi Gábor írt forgatókönyvet, Koltai Róbert játszotta egykori nagybátyját, Gyuszi bácsit, és maga is rendezte a filmet. Dés László írta a zenét, benne az azóta örökzölddé vált Nagy utazással. Hozzájuk csatlakozott most Nemes István dalszövegíró, Dés László régi alkotótársa. Sok Dés dalnak, és színpadi műnek írta a dalszövegét. Néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül: Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, Ha lenne jövő, és persze musicaljük, a Valahol Európában. Gyuszi bácsi azóta legendás figurává vált, idézik aranyköpéseit, sokszor anélkül, hogy tudnák, honnan is van. A nagydumás vállfa árus, a szenvedélyes játékos, a kisember, aki valahogy mindig megél a "legvidámabb barakk" nem éppen legvidámabb körülményei között, és hatalmas életkedvével mindenkit levesz a lábáról, vagy épp megbolondít, megszédít a környezetében. A darab, ahogy a film, egy utazás története. Gyuszi bácsi elviszi egy vidéki vállfaárus kőrútjára kamasz unokaöccsét, Imit, és rengeteg kalandot élnek át együtt. Mire a "Nagy utazás" véget ér, egy másik Imi tér haza. Gyuszi bácsi mellett, szüleitől távol, - mint egy gyorsképző tanfolyamon - a "felnőtt" életről oly sok tapasztalatot szerez, annyi élményt él át, amelyekben máskülönben csak évek hosszú sora alatt lenne része. Az ügető szenvedélyes, izgalmas, de ugyanakkor kemény világáról, a piac színes, nyers, lüktető atmoszférájáról, a nők könnyen kiszámítható, és gyakran mégis érthetetlen, rejtélyes viselkedéséről, az ismeretlen emberek szolidaritásáról, és a rendszer kijátszhatóságáról, ami időnként megmutatja kegyetlenebb arcát is. A történet, és a karakteres figurák - akiket a filmben megismertünk - maradnak, csak a feldolgozás módja változik. Ha egy sikeres filmből színdarab készül, úgy kell megtartani az eredeti mű értékeit, hogy a nézőnek semmilyen hiányérzete ne legyen.

A(z) József Attila Színház előadása

Bemutató időpontja:

2007. április 14., József Attila Színház

Stáblista

Szereplők

Gyuszi bácsi
Irma (valamint kendőárus a piacon, valamint nő a lovin)
Deutch bácsi
Pimpi (valamint Priznyák)
Rendőr (valamint elhaladó vasutas)
Simula (valamint Titkosrendőr,valamint Pap)
Ellenőr (valamint Igazgató)
Dönci (a fakanalas, valamint kalauz)
Ancika (valamint Kosaras a piacon)
Évike (valamint lány a piacon)

Hozzászólások

rekike82 2008 márc. 22. - 00:38:04
Nekem, így színdarabban sokkal jobban tetszett, mint filmen... Szerintem érdemes megnézni!!!!