Színház

Stern Lili: <3CORE

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Stern Lili, koreográfus, performer, drámainstruktor és jelenleg aktív művészetmenedzser, 2016-ban jelent meg a kortárstánc világban. 2016-ban A skizofrén című szóló előadását mutatta be először, a Bethlen Téri Színház Ambíció Programjának kezdő előadásaként. Stern 2016 óta négy egész estés előadást mutatott be. Legutóbbi és legsikeresebb LOOP POOL című előadását, ami a testképzavar témakörét dolgozta fel, többször újrajátszották és a 2019-es DunaPart Fesztivál programjába is bekerült.
Stern, a FREESZFE demonstrációt követően Amerikában kezdte meg a tanulmányait, azóta ott is él és művészetmenedzserként dolgozik. Az elmúlt két évben új mozgásanyagokon, narratívákon dolgozik, ennek bemutatása miatt most rövid időre hazalátogat. 
Ott folytatom, ahol 4 éve abbahagytam. Meztelenül, ledermedve, egyedül, de ugyanazzal a színházzal és csapattal.
A ♥core a LOOP POOL című előadásom folytatásaként is értelmezhető, de önálló történetként is megállja a helyét. Látlelet a mostani huszonévesek szorongásairól, esetemben a már tíz éve tartó hipochondriáról és pánikrohamokról.
A ♥core bemutatja, ahogy a jelenlegi Z és Y generáció a rengeteg stimuláció miatt megszűnik ember lenni, egyik percről a másikra összeomlik a rengeteg ellentmondásnak és hírnek köszönhetően és próbál valahogy magára és nyugalomra találni a káoszban.

Látványtervező: Csúcs Angéla

Fénytervező: Olajos Bence 
Fénytechnikus: Fogarasi Zoltán 
Hangtervező: Csizmadia Botond 
Grafikus: Ozoróczy Dia

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások