Színház

Szép versek színház J-P.

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Azóta ez a kötet számít a magyar költészet első számú pillanatfelvételének az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseiből. Most három részre szedtük az idei kötetet, és odaadtuk három elismert fiatal színházi rendezőnek, hogy színművészeti egyetemistákkal állítsanak színpadra három egész estés előadást.
A második részben J-P-ig mutatjuk be a legfontosabb kortárs költőket, mely Soós Attila rendezésben kerül színpadra. A Szép versek színház P-Z. előadást Szilágyi Bálint rendezésében 2018. január 29-én mutatja be a Magvető Café.

A(z) Magvető Café előadása

Bemutató időpontja:

2017. december 4., Magvető Café

Hozzászólások