Színház

Szépségem titkai - Galla Miklós önálló estje

előadás, magyar, 2002.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

"Némi fazonigazításon mentem keresztül. Megváltozott fizimiskám arra hivatott, hogy minél inkább kifejezze új önálló estem tartalmi lényegét: kompromisszumoknak, finomkodásnak homlokegyenest helye nincs!
Több mint tizenhat éve brillírozok a humor műfajában: tizenhét. Most jött el az ideje, hogy olyan esttel rukkoljak elő, amelyben teljesen egyedül szerepelek. Jelszavam: minden mondat poén! Mágikus élmény egyedül lenni a színpadon: a felelősséggel egyenesen arányos az önbizalom. Ez persze nem azt jelenti, hogy Holló Színház-béli barátaimmal vagy Koltai Robival már nem fogok együtt játszani, hanem dehogyisnem.
Szépségem titkai című estem során tornádóként ragadom magammal a közönséget: a bizonytalankodás, a tétovaság, az udvariaskodás számomra ismeretlen fogalmak.
Az estben kevés kellék játszik, hiszen én viszem a prímet. Előadó-művészetem gigantikus erejével szórakoztatom ama korosztályokat, akik megtisztelnek érdeklődésükkel, és kifizetik a jegy árát."
(Galla Miklós)

A(z) Tárogató Úti Színpad (volt IBS Színpad) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

crazyforyou 2009 okt. 20. - 15:32:54 Előzmény Broskow
Az bizony,én is már megszámlálhatatlanul sokszor megnéztem,de valahogy mégsem unom meg!:)))
10/10
Broskow 2009 okt. 19. - 11:12:43 10/10
megvan a dvd...legendás elõadás