Színház

Szerelem

komédia, 2 felvonás, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A darab a kispolgári, kishivatalnoki osztálynak életéből merít - 'az élet végtelenségéből egy kanállal', minthogy darabjáról írta. S éppen ez a körülmény, hogy egy bizonyos társadalmi osztályt, ennek örömeit, törekvéseit, botlásait, csalódásait írja meg, de mindig a legmagasabb egység "az ember" szempontjából, hogy nem a félszegségeiken, szokásaikon, babonáikon mulat, hanem azt fordítja felénk, amiben egyek velünk, s amiben velünk együtt a vég nélküli életbe belekapcsolódnak: adja meg Barta darabjának igazi jelentőségét. Nem véletlen ez Barta Lajos művében, nem is a művész ösztönszerű ráeszmélése az igazságra, hanem művészi tudatosság, - aminthogy kevés íróembert ismerek, akiben a tudatosság és önkéntelenség oly csodálatos harmóniában jelentkezik, mint Barta Lajos írásaiban. Joggal írhatta darabjáról: 'amit az alkotás így az életből kihoz és színpadra visz, azon érezni kell, hogy a történet nem ott kezdődik, ahol a függöny felgördül, és nem ott végződik, ahol megint összecsapódik. Ha ebben a darabban nem kell megérezni azt, hogy ezeken a szavakon és cselekedeteken innen és túl, a színfalakon kívül ott van a vég nélküli élet, akkor az író, - aki tudatosan mégis szerényen áll munkája mögött - csak részben érte el célját".

Valóban Barta Lajos darabjának érdeme, és érdekessége a cselekménynek ez az átnyúlása, kiterebélyesedése Szalayék házfalán, ákácos utcáján túl, ki az életébe, és valahogy az a kis szoba, ahol Szalayék élete lejátszódik, mintha gyűjtő lencséje volna más száz család mosolyának és szenvedésének. (...)

(Fenyő Miksa)

A(z) Győri Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2001. december 8., Győri Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Szalay bácsi
Szalay néni
Komoroczy Jenő
Pista (hadnagy)
Kocsárd (temetkezési vállalkozó)
Cselédlány

Alkotók

Hozzászólások