Trianon

előadás, 2021.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Százhuszonöt évnyi messzeségből, a Millenniumtól indul a Koltay testvérek és a Kormorán együttes által jegyzett Trianon cselekménye, amelynek végpontja 1989, a rendszerváltozás.

A Kádár-éra letűntével véget ért az az idő, amelyben a trianoni országcsonkítást hallgatás övezte. Ez az évtizedekre nyúló, kényszerű szilencium adósságot ró ránk, melynek törlesztése a Trianon című zenés történelmi játék.

A Narrátor (Dariday Róbert) visszaemlékezésével indul a Koltay Gábor által összeállított szöveg, és az előadás végpontjához közeledve szintén a Narrátor jelképes személye zárja a művet, mintegy keretet adva a sok-sok történelmi személyiséget megszólaltató, ugyanakkor az egyszerű ember sorsára is fókuszáló darabnak.

A darab kontinuitását részben a bal oldal magasában helyet kapott szerkesztőség, s benne a két újságíró biztosítja, akik kommentálják, értelmezik az eseményeket, jelképes és valóságos párbeszédet folytatnak olvasóikkal és természetesen a nézőkkel, szemlélői „felülről” az eseményeknek, ugyanakkor elszenvedői a házkutatásnak is. Jelmezük változása az idő múlását is érzékelteti, a darab végén átveszik a helyüket a Színitanház fiataljai.

Az előtérben helyet kapott középkori temető keresztjeitől a modern korig vezet bennünket a díszlet, amely be tudja fogadni ennek a súlyosan gomolygó cselekménynek minden szeletét. A cselekmény – amely nem más, mint huszadik századi históriánk - néhol ugyan elidőzik, de egy pillanatra sem torpan meg. A történelmi eseményeket, az azokat értelmező, adott korban keletkezett dokumentumokat át- meg átszövik az irodalmi, főként lírai alkotások. A darabot és a rendezést hihetetlen dinamika jellemzi, melyet elsősorban a zene biztosít: a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat éteri dallamától egészen a folk-rock stílusáig jutunk, s ez sokszínűség lehetőséget ad arra, hogy színészek több zenei stílusban is megmutathassák magukat. A Viharsarok Táncszínház művészei és a Színitanház fiataljai méltó partnerei társulatunknak.

Gyerekek: Mlinár Pál Bence, Mlinár Balázs, valamint a Narrátor szerepében Dariday Róbert

Közreműködnek: Fazekas Döníz, Gulácsi Réka, Lehoczki Orsolya, Móricz Bence, Fekete Levente, Nagy Balázs, Nagy Endre, Bartus Botond szh., Berndt Richárd szh., Borák Péter szh., Fűri Fanni szh., Kristály Alexandra szh., Tamási Panna szh., Trabach Veronika szh., és a Viharsarok Táncszínház táncosai: ifj. Mlinár Pál, Mlinár Péter, Mlinár Zsuzsa, Földes Roxána, Gáspár Bendegúz, Göcző Petra, Kiss Anna, Oláh Dániel, Tóth Luca, Vig Péter

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2021. június 5., Békéscsabai Jókai Színház

Stáblista

Szereplők

Újságíró Apponyi Albert
Idős férfi Karinthy Frigyes/Székely ember
Idős asszony/Tekintetes asszony
Apa Márai Sándor
Anya Székely asszony
Fiatal fiú/Szomszéd férfi
Fiatal lány/Szomszédasszony
Anarchista férfi
Fiatal költő
Felvidéki menekült asszony
Rabbi/Fiatalember
Károlyi Mihály/Kós Károly
Klebelsberg Kuno/Családi barát
Tiszteletes asszony
Rikkancs 1.
Rikkancs 2.
Főszerkesztő Horthy Miklós

Hozzászólások