Színház

Villon-Moravetz-40

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A jubileumok jegyében fogant Moravetz Levente Villon-estje, épp 40 évvel az első ilyen műsora után. És 20 éve lépett utoljára színpadra Pécsett. Március végén ismét gitárt ragad és elénk varázsolja a kalandos életű költő alakját.

 Ekként ajánlja műsorát a publikum szíves figyelmébe:

,,Az első Villon-műsorom, „A nagy-testamentum” című ver­ses, zenés összeállítás bemutatója 1979. március 22-én volt. Pont negyven éve. Ezt követte egy újabb változat 1984-ben, a budapesti Pinceszínházban, immár „Megáldva és leköpve…” címmel. Pont harmincöt éve. 1985-től, amikor leszerződtem a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ezt a változatot játszottam évekig az Aranykacsa Vendéglőben, majd ezt követően a Művészetek Házában. Ezen előadást átszerkesztve készített tv-filmet Bükkösdi László rendező, 1989-ben. Igen. Pont harminc éve. Úgy tudtam, hogy ez a film a tévék átszervezésének következtében nyomtalanul eltűnt. Aztán nemrég váratlanul kaptam egy DVD-t. A ’89-es, Bükkösdi rendezte Villon volt rajta…, és ugyanakkor fordult az életem is…, s mivel nem hiszek a véletlenekben, ez elől már nem térhettem ki. Most nem lehet más fontosabb. Hát nézzük össze a fiatalt és az idősebbet – hogy finoman fogal­mazzak. Kicsit izgulok. A pécsi közönség elé utoljára 1999-ben léptem. Hogy ez is egy kerek évforduló? – Jé! Tényleg. Akkor most már nem kicsit izgulok.

Zene: részben a saját szerzeményem, részben Kelemen Csaba színművész barátomé, akivel az első Villon-műsort ké­szítettük… (negyven éve)

Színpadkép: Bényei Miklós díszlettervező segítségével jött létre (úgyse hiszik el, ha azt mondom, hogy idén szintén negyven éve vagyunk Barátok).

A rendező pedig nem más, mint egykori tanítványom és ba­rátom, Oláh-Fenyvesi Judit. Asszisztense: Omódi Marianna.

Hozzászólások