Zenekar

Fakutya Zenekar


Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Fakutya együttest 2000. novemberében olyan néptáncot és népzenét kedvelő fiatalok hozták létre, akiket különösen a moldvai csángó muzsika szólított meg. Már 2001 nyarán bemutatkozhattak a Kapolcsi Művészetek Völgyében, majd ezt követően évekig biztosították a jó hangulatot a Völgy malom-szigeti gyerektáncházában. A Fakutya mindeközben a Millenáris park gyerekprogramjainak rendszeres kísérőzenekara is lett.

Megalakulásuktól kezdve rendszeresen muzsikálnak felnőtteknek is, fesztiválokon, gólyabálokon, valamint fellépnek céges rendezvényeken is, Magyarország határain belül és kívül egyaránt.



A zenekar moldvai muzsikusokkal is rendszeresen muzsikál együtt, a Magyarországra látogató adatközlők gyakran megfordulnak táncházaikban. A zenekar tagjai külön utakon fedezte fel Moldvát és tanult az ottani muzsikusoktól, ugyanakkor nem titkolják, hogy Beatlest, Rolling Stonest, Metallicát hallgatva nőttek fel, s az eredeti népi dallamokat tisztelve, de jelen időben értelmezve tolmácsolják azt közönségük felé. Így alakult ki és érett meg az a zenekarra jellemző, vidám és kísérletező hangzásvilág, melyet ők kortárs népzenének neveznek.



Az együttes tagjai a zenekar létrejötte előtt is intenzív kapcsolatot ápoltak a népi kultúra különböző szegmenseivel. Halmos Kata édesapja révén már jóformán az anyatejjel szívta magába a népdalok világát, Kis Sándor a tradicionális ír népzene világából indulva találkozott a moldvai magyarok kultúrájával. Kudász Ferenc maga által épített hangszereken muzsikál, amelyek készítéséhez előzetesen alaposan kellett tanulmányoznia a Moldvában használatos hangszerek szerkezeti felépítését és tulajdonságait. Székely Zoltán és Walch Márton az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes tagjaként a tánc felől közelített a muzsikálás felé, nagyrészt az ő tapasztalataiknak is köszönhető a számos táncegyüttessel való intenzív kapcsolat, amely a koreográfiazenék készítésében és a koreográfiák színpadi kíséretében csúcsosodik ki. Székely Zoltán a 2000-ben megrendezett Zalai Kamaratánc Fesztiválon szólista díjban részesült. Walch Márton az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes Talpalatnyi Hagyomány csoportja számára készített Serénytől magyarosig című koreográfiája a 2007-es nyíregyházi Suliexpo néptánc kategóriájának győztese volt.



Az együttes tagjai:

Halmos Kata - ének, tánc

Kis Sándor - basszus, ütőhangszerek

Kudász Ferenc - kobzok, pengetősök

Székely Zoltán - furulya, kaval, tilinkó, szaxofon

Walch Márton - dob, doromb, ütőgardon



Állandó vendégművész:

Fekete "Inci" Irén - hegedű

Dobos Viktor - basszusgitár





Lemezek:

Kutyafa (2006)

Róza és Jánoska (2007)

Egyéb veszély (2009)

Hozzászólások