Buddy Endre

Újra itt a „dübörgő húszas évek”, vagy kitalálunk jobbat?

Nem az enyém a gondolat, most ezt visszhangozzák tucatnyi helyről: ahogy száz éve, újra itt van a Gatsbyk, dzsentrik, hedonisták és a szabad szerelem ideje. Ha vége a járványnak, mulathatunk sírva az apokalipszisig, és tovább.

Már tavaly megpendítették a témát (variánsokról szó sem volt még). Száz éve, az első világháború és a spanyolnátha után kezdetét vette a „dübörgő húszas évek” - a jazzkorszak -, és New Yorktól Budapestig bubifrizurás nők és lenyalt hajú férfiak egymást ízlelgetve, tangót járva igyekeztek elfelejteni a világot. Most pedig, hacsak nem szól közbe a delta főcímzenéje, végre kifújhatjuk a levegőt itt a világfaluban, és rámarkolhatunk az élet fenekére, pedig eddig csak Zoomon keresztül nézegettük.

 

De milyen is volt ez a húszas évek?

Minden megváltozott, annyi bizonyos. A nők rövid szoknyát húztak, ittak, dohányoztak, és olyanokat mondtak, hogy szeretnének ők hűségesek maradni, de nincs olyan férfi, akihez érdemes lenne. (Persze nem mindenki, de Marlene Dietrich biztosan.) A húszas évek más és más volt szerte a világon,

a nagygatsbyság (-ség)

természetesen Amerikát jellemezte jobban, de azért kis hazánk Budapestjén, az ópiumködös Nagymező utcában is volt egy csipetnyi New York. Európában virágzott a dekadens kultúra, éjjeli klubok nyíltak Weimarban, Berlinben, unatkozó prostituáltakkal volt tele az utca, egyenruhás meleg férfiakkal pedig a legbelső helyiségek.

Itthon 1921-ben a cigányzenészek kétharmada munkanélküli volt, de aztán rájöttek, hogy néger jazzt ők is tudnak játszani, a táncoló tömeg pedig arra, hogy ezekhez az új táncokhoz, a foxtrotthoz, a tangóhoz szorosabban kell összebújni, mint egy „Bújj, bújj zöldág”-hoz.

Minden a feje tetejére fordult. A lapok arról írtak: „Angolország ész nélkül táncol, tangózik és jazzozik.” A cigányzenészek dobot meg cintányért vettek. Hüledeztek is sokan: „Cigány dobbal meg cintányérral! Még a csárdáshoz is ütik a nagydobot! A csárdáshoz!”

Forrás: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

 

Itthon azért nagy szegénység volt. Árvagyerekek mászkáltak a város peremén. A tengerentúlon kicsivel, csak egy kicsivel jobban ment az élet. Az Egyesült Államokban őrült sikert aratott a Ford T-modellje, az évtized végére minden ötödik amerikai vett egyet. Itthon szomorúbbak voltunk, főként Trianon miatt, és irredenta jelszavakkal igyekeztünk enyhíteni fájdalmunkat.

Mindenki a vörösöktől félt. Akik nem rettegtek tőlük, ők baloldali eszméket vallottak. Például József Attila vagy Picasso.

A „dübörgő húszas évek” aztán annál riasztóbb véget ért.

A fekete csütörtökön bezuhant a tőzsde, a mozdonyokat kávéval fűtötték, mert nem tudták eladni, milliárdos tételben nyomták a filléreket érő pengőt. Aztán ahhoz, hogy a válság Európában gyorsabb véget érjen, kellett, hogy egy bizonyos Hitler gőzerővel elkezdjen fegyverkezni. A többit tudjuk. Nem lett jó vége a dübörgő húszas éveknek.

És milyen lesz most?

Két dologtól kell félni: attól, hogy minden megváltozik. Meg attól, hogy minden marad a régiben.
Legrosszabb rémálmaimban Greta Thunberg 27 éves, a Greenpeace szóvívője, papírokat rendezget egy mikrofon előtt, senki nem utálja már annyira, de nem is érdekel már senkit.

Fogalmunk sincs, hogy mire készül Brüsszel, mert Brüsszelnek sincsen róla fogalma. Annyi biztos, hogy az EP hátsóirodájában egy titkárnőt azzal bíztak meg, hogy rendeljen párszáz klímaberendezést az Amazonról, mert 54 fok van (Celsius).

A (kétezer)húszas évek végén migránsellenes propagandától hangosak az Antarktisz füves lankái, és törékeny csónakokban magyar menekültek próbálnak a kontinensre jutni, hogy hűsöljenek egy kicsit.

Minden megváltozott.

(A Közel-Keletet kivéve, ott ugyanaz folyik. Már hatodszor foglalják vissza Kabult a tálibok. Pakisztán és Izrael hatalmas rakétákat kap ajándékba, véletlenül épp most.)

Akik nem menekültek el Európából, azok Britney Spears-koncerten vannak (csajok pillangós tetkóval a fenék fölött, a faszikon duplaujjas póló), mert a hőguta miatt úgy tűnik, hogy a 2000-es éveket érdemes újjáéleszteni. Tikkadt szöcskenyájak gyűrűjében neomarxista egyetemisták vitatkoznak azon, hogy hányféle gender létezik, miközben naponta visszanövő májukból Ethon, a sas lakmározik. Az utolsó működő légkondicionáló hatósugarában a jobboldali publicisták közepesen elmés pódiumbeszélgetésén arról panaszkodnak, hogy a legújabb Netflix-filmben Superman fekete.

Abban mindkét fél megegyezik majd, hogy a fegyvertartás szabadsága fontosabb, mint a gondolaté.

 

Forrás: PXHere

 

De lehetne máshogy is.

Szebb álmaimban észrevesszük, hogy az, amit most közéletnek nevezünk, puskaporos hordó, az, amit baloldalnak nevezünk, egyre kisebb kisebbségek felkarolása egyre dogmatikusabb keretek között, és az, ami a jobboldal lenne, kardoskodás a kiüresített értékek mellett, mert a serényen őrzött páncélszekrény tartalmát már széthordták.

Legszebb álmaimban a jövő női és férfiai udvariasan megkérdezik egymástól, hogy be vannak-e oltva (és hogy mivel), majd önvezető, elektromos, car-sharinges ökoautón elhajtanak a naplementébe.

Még annál is szebb álmaimban fontos a Wirtschaftswunder (a gazdasági csoda), de még fontosabb, hogy az élet is mindenféle Wundert tartogasson.

Szóval ha tényleg jön a dübörgő húszas évek, akkor ezt nem lehetne megcsinálni apokalipszis nélkül?

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu