Kikötő a Holdon

Térkép

Jó kapusnak szerencséje van. Talán ez íróra is áll.

Most, hogy a Holdra hurcolkodtam, a Planetary Science Journal kinyomtatott egy új térképet választott bolygómról. Arkansas (ejtsd: Árkánszáá) egyik egyetemének tudósainak megköszönöm. Általa jobban eligazodom idefönt. Nem az én számomra állították össze, hanem a tervbe vett későbbi expedíciók résztvevőinek. E jövevényeknek csöppet sem örülnék, de így megy ez.

Mire én eljutottam Velencébe, már lépni se lehetett a turistaáradattól, a bájos csatornák megbüdösödtek, vizük koszos sárgára váltott, a levegő bűzlött a csónakok dízel- és benzinmotoraitól. Mire autózhattam az úgynevezett Nyugat-Európában, időm java végtelen dugókban vesztegelve múlott.

Folytathatnám a példákat, de ennyi elég.

A térképen megjelölték például a Schrödinger-kráter roverútvonalait is, ami sokat segíthet. Biztosan. Annak, aki tudja, mi fán teremnek, én ugye még csak most tájékozódom. Valamiképp a térképek átrajzolása újra központi témává vált odalenn a Földön, ezt innen is tisztán látom. A huszadik század második felében sokhelyütt keletkeztek vadiúj országok, örültem, hiszen gyarmatok rázták le magukról az idegen hatalmak uralmát. Fokozatosan szétesett a britek, a portugálok, a franciák hatalmas kolóniabirodalma. Ugyanakkor országok szakadtak ketté a második világháborút záró politikai osztozkodásban is, a legabszurdabban Németország, a fő vesztes. A mi hazánk is csonkolás áldozatává vált. Mára a németek egyesítették magukat. Dél- és Észak-Korea azonban megmaradt, ahogyan több más valaha egy államnak számító terület úgyszintén őrzi megosztottságát. Anglia közel áll ahhoz, hogy kiszakadjanak belőle a skótok és az írek.

Közép-Európában sokan képzelik, hogy a hajdani részeket vissza kellene szerezni, elvakult magyarok például Erdélyre, a Felvidékre és több déli tartományra tartanának igényt. De hol a határ? – kérdezem innen a Holdról, ahol e fogalom ismeretlen.

Melyik évszám szerinti határok legyenek érvényesek újra? Meddig hátráljunk az időben?

A szóban forgó területek – ahogyan országunk jelentős része – volt valaha török uralom alatt, annak előtte rómaiak diktáltak, korábban éltek itt kunok, kelták, szlávok, hunok, gepidák, longobárdok, vizigótok – melyiküknek volna jogalapjuk arra, hogy benyújtsák bizonyos szempontból jogosnak tekinthető igényüket? Mi történjék továbbá a Szovjetunió utódállamaival, Ukrajnával, Kazahsztánnal, Belarusszal (ahogyan újabban hívják), Üzbegisztánnal, Grúziával? Avagy a baszkokkal, katalánokkal, s Közép-Európa sok népével, amelyek más országokban élnek, erős nemzeti(ségi) öntudattal. Még kényesebb, hogy mi legyen a palesztinokkal, akiknek a térségében jött létre Izrael állam, bibliai vonatkozásokra hivatkozva, miszerint az ott az ő szent földjük, óhazájuk.

Jogi diplomám van, de annak nem sok hasznát venném e zűrzavar rendezésére alkalmazható javaslatok kidolgozásában. Egymásnak feszülnek a nemzetiségek és népcsoportok érthető igazságkeresései, meg a történelem által kialakított status quo, amely az erősebbeknek kedvezett. Magyarán, a győzteseknek. Amíg az emberek csak búsonganak, főleg alkoholos állapotban, hogy miért volt annyira igazságtalan (például) a trianoni béke, az kezelhető. Sajnos, a világ sok pontján ragadnak fegyvert, azzal érvényesítenék vélt vagy valós jogaikat. Túl sok helyen látok helyi háborúkat és népirtást a távcsöveimmel. Immár nemcsak területért, de vallási elvek miatt is gyilkolják egymást a Földlakók.

Volna-e arra mód, hogy szavaimat eljuttassam mindenkihez, szupererős hangszórókkal: Tüzet szüntess! Emberek, amíg egymást pusztítjátok, a Föld nevű égitest annyi sebből vérzik, hogy összpontosítani kellene minden erőt a romboló folyamatok fékezésére.

Arra, hogy megállítsuk, netán visszafordítsuk, már kevés az esély. Így hát szinte mindegy, hogy átrajzolódnak-e újra a térképek s a földgömbök. Várható, hogy a nem túl távoli jövőben ti is idekénytelenedtek a Holdra. Ez a legközelebbi planéta. Addigra én már nem leszek itt, az biztos. Bármikor átlendülhetek a kék végtelenbe. Majd tanulmányozom a Vénuszt, az Uránuszt és a Szaturnuszt. Készítek róluk részletes térképet. Minden érdeklődő örömére.

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu