Emlékezzünk meg azokról a pillanatokról, amikor még volt Meri vagy nem meri?, amikor tévében lehetett nyomni a Tetrist, meg lehetett Ötödölőzni Palik Lacival és Héder Barnával. De leginkább azt ne felejtsük el, amikor 10 ezer forintért lehetett fekete, fehér, igen, nem játékot játszani Szakál Mikivel.
Ma a reggeli műsorok hírolvasása adja a dupla presszónál is ütősebb ébresztőt. Régen a péntek esti megkészülés volt a kimásolt guilty pleasure, amikor Zola nyomta a Club Rotationt. De volt a napnak egy olyan szakasza, amikor üres járat volt, amikor a nézők jelentős része elment dolgozni. De maradt egy lelkes réteg: a nyugdíjasok és az otthon dekkoló, suliból lógó fiatalok. Ha utóbbi közönség nem a még angolul sugárzott Cartoon Networköt nézte, akkor jó eséllyel ragadt ott a Teleshopon vagy a betelefonálós műsoron. Előbbi is roppant szórakoztató, de most maradjunk az utóbbinál.
Mit lát az ember, hogy ott virít a képernyőn egy faék egyszerű feladvány:
5 betű, r, a másodikat nem tudjuk, t, e és s. Mi lehet az? RÉTES,
mondja ösztönből mindenki. Hát miért nem csörög az a telefon? Ezt kérdezi a műsorvezető és persze a néző is, hisz egyszerű a megoldás, szinte ki is van írva, hogy R_TES, azaz rétes, a rohadt életbe! Jó, hát, ha senki nem telefonál, akkor emelni kell a tétet. 20.000 forint! Az azért már valami. Ki se csöng a telefon? Semmi? Mi van, senki nem nézi ezt a műsort? Dehát én nézem - gondolja magában a néző -, hát emelje már meg valaki a kagylót, aztán tárcsázza fel az emelt díjas számot! Semmi? Még mindig semmi? Legyen 50.000! Végre telefonál valaki, de a vonal végén csak dermedt szuszogás hallatszik. Újabb percek múlnak el. Végül 100.000-ért csak sikerül valakinek kinyögnie, hogy RÉTES. Nagy gratu. Ezzel elment fél óra. És ki tudja, hogy mennyi emeltdíjas hívásindítás volt ez idő alatt.
Ez a része a műsornak inkább csak idegesítő volt, hisz együtt vekengett az ember az időhúzást mesteri szinten űző műsorvezetővel úgy, hogy közben ott van a megoldás, de nem lehet kimondani.
Idegtépő percek ezek, amit bármelyik pszicho thriller megirigyelne.
De voltak lazább pillanatok is, amikor interakcióba lehetett lépni a műsorvezetővel, sőt, ki lehetett hívni egy játékban. Ez volt a legendás Fekete, fehér, igen, nem, amit később még Sebestyén Balázsék is adaptáltak a reggeli rádiós műsorukban.
A játék annyira egyszerű, hogy konkrétan egyből beszippantja az embert. Nem kell hozzá semmi, csak egy szabad perc, valamint az, hogy a beszélgetés során ne hangozzon el a négy tiltott szó egyike sem, a fekete, a fehér, az igen vagy a nem. Ugye milyen egyszerű? Igen... Bumm, kimondtad, hogy igen. Köszi, hogy hívtál, legközelebb talán majd sikerül. És ennyi. Máris csőbe lett húzva az ember. Az emelt díjas hívás árával le is lett terhelve a havi számla, szevasz, jöhet a következő.
Ha valaki profi volt ebben a játékban, az Szakál Miki. Simán kimondatta az emberrel a tiltott szavak valamelyikét, még akkor is, ha az első harminc másodpercben jól állt a játékos, mert tudatosan begyakorolta a szívatós kérdésekre az olyan válaszokat, mint: talán, persze, lehetséges, dehogy, kétlem, mindenképp, előfordul, kizárt. Viszont a színekkel már más a helyzet, és ott egy óvatlan pillanatban be tudnak csúszni az igenek meg a nemek is. Meg, ha visszakérdezett az ember, ott szintén védtelenné vált, kizökkenhetett és akkor máris csapdába esett.
És akkor jöjjön múltidézőül Szakál Miki legkegyetlenebb alázásai!
