Péter Dávid megmondja

Jakupcsek szerint a #metoo mozgalom inkább ártott, mint használt

Érdekes beszélgetés zajlott le a Péntek Esti Partizánban, amiből kiderült, hogy mi a műsorvezetőnő taktikája a számára kényelmetlen helyzetekre.

Volt már szó itt a Péntek Esti Partizán című műsorról. Eddig leginkább csak a meghívott vendégek kijelentéseit, valamint a műsor legemlékezetesebb pillanatait emeltem ki, magáról a műsorról, még nem készült külön bejegyzés. (Majd fog.) Legyen elég annyi, hogy abszolút hiánypótló, ami nagyban köszönhető az alapos felkészültségnek, az igényes díszletnek, az élő közönségnek, zenekarnak és végül, de nem utolsó sorban, ezek összessége miatt a meghívott vendégeknek is, akik nem egy sokadik interjúra érkeznek, ahol a súlytalan és unalomig ismételt kérdésekre kell pont az unalmasság és az önismétlés elkerülése végett frappánsan válaszolniuk. És akkor most térjünk rá a legutóbbi adásra, aminek Jakupcsek Gabriella volt a vendége. 

Forrás: YouTube / Partizán

 

A Multimilliomos című műsort megidézve egy kis kvízműsorral indult a beszélgetés. Megint előkerült az anno show elemként használt szőlőcukor, miközben Gulyás Márton megpróbálta számon kérni Jakupcseken azt, hogy egy alacsonyabb jövedelmű játékos sárga csekkét teátrálisan bedarálva nem volt-e nyomorpornó a vetélkedő ezen része, miközben maga a műsor a reklámokból tetemes bevételre tett szert? Persze a Partizán arca itt megjegyezte, hogy most ő is ugyanezt csinálja, így ez a műsor is jogosan vádolható ezzel, de nem is ez a lényeg. Gulyás Márton jogosan teheti fel ezt a kérdést, miért ne, de Jakupcsek finoman közli, hogy egy kereskedelmi tévé szórakoztató produkciójáról van szó, nem egy karitatív szervezetről. Nem hangzik el - sajnos -, de fontos ezt kifejteni, hogy itt

nem a kérdéssel van a gond, hanem azzal, hogy ez nem a megfelelő embernek lett feltéve.

Az ilyen műsorok arcai aligha tudnak beleszólni abba, hogy egy vetélkedőben mennyi legyen az elvihető nyeremény. Gyártási, költségvetési, a tévé gazdasági oldalról kell megvizsgálni az ügyet. Jakupcsek ezt annyival zárja, hogy amíg visszaadnak a bejött pénzekből, addig oké. 

A tévés világnál maradva még kiderült az is, hogy amit a hollywoodi filmekben láthatunk mondjuk egy híradós közeg ábrázolásakor, az szinte egy az egyben lefedi a valóságot. (Tehát A híres Ron Burgundy legendája című film nem is túlzásokkal teli vígjáték, hanem egy hiper realisztikusan megírt trükkös sztori.) Jakupcsek szerint anno a nők csak dísznek voltak kitéve, hogy bájosak legyenek a férfi mellett. Mint mondta is:

Dísz a karácsonyfán. De a fa a férfi volt. A FA...

A beszélgetés itt, a metoo mozgalomnál csúcsosodott ki. A YouTube-ra felkerült adásnak sem véletlenül lett az a címe, hogy 

Jakupcsek: kiherélte a férfiakat a metoo

amivel röviden össze is lett foglalva a lényeg. A műsorvezetőnő a beszélgetés egy pontján azt részletezi, hogy a nők helye sajnálatos módon eléggé le van korlátozva a médiában. (A háttérben ott vannak, a szerkesztők jelentős többsége nő, de képernyőre inkább férfia kerülnek.) Ehhez képest később azt mondja, hogy a férfi felsőbbrendűség képviselői be lettek csicskítva, le lett törve a férfiak szarva, nem mernek már bókolni, flörtölni sem a munkahelyi folyosón, mert bárki metoot kiálthat.  És szerinte ez így nincs jól. Ugyanide köthető az is, amikor a Gattyán György-interjút Gulyás Márton úgy vezeti fel, hogy ő (Gattyán) a női testek online értékesítéséből lett milliárdos, mire Jakupcsek szinte kikéri magának ezt a titulust a következőként reagál: Jaj, ne kezdjük már ezt el Marci. Azért is nagyon beszédes ez a spontán megnyilvánulás, mert ezek szerint a lányoknak, nőknek webcamezést biztosító, majd ebből milliárdos vagyont szerző üzletembert előbb felmenti, védelmébe veszi, mint saját magát, amikor olyan helyzetbe került, hogy egy szórakoztató műsorban (lehet, hogy) be kellett volna kapnia egy csoki faszt. A Partizán műsorában elmondta, hogy ő ott halkan megjegyezte, hogy ezt nem akarja, de végül Havas Henrik volt az, aki elég hangosan szóvá is tette, hogy Schobert Norbi és Jakupcsek Gabriella nevében is kikéri magának, hogy csoki faszt kelljen nyalogatnia.  És itt még az is látszik, hogy Havasnak ez a gesztusa bőven felülírta Jakupcseknél azt, amikor a "tanár úr" megjegyezte egy interjúban, hogy igazán megcsináltathatná a melleit. 

Az ilyen és ehhez hasonló kellemetlen szituációkra Jakupcsek unirvezálais megoldása az, ahogy ő fogalmaz:

Elfordulsz és megpróbálsz minél hamarabb megszabadulni a helyzettől.

Mivel a Péntek Esti Partizán egy szórakoztató műsor, itt elmarad az igazán éles kérdés, hányszor és milyen esetekben kellett elfordulnia Jakupcsek Gabriellának? Valamint az hogyan lehetséges, hogy egy ponton a médiában szereplő férfi a fa (amit annyira kihangsúlyoz, hogy szinte odakívánkozik az a bizonyos sz betű, mint az eredeti szót többlet jelentőséggel felruházó toldalék), közben a metoo botrány egyik ismert alakját, Kerényi Miklós Gábort úgy konferálja fel a műsorában, mint a botrány hős túlélőjét?