sPORT

Az Oranje látványos játékkal tért vissza

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság eddigi legjobb mérkőzésén, az amszterdami Johann Cruijff Arénában 15 837 néző volt tanúja annak, hogy a rendkívül látványos támadójátékkal előrukkoló hollandok 3-2-re nyertek Ukrajna ellen. Bukarestben, a csoport másik találkozóján Ausztria 3-1-re nyert Észak-Macedónia ellen.

A holland labdarúgó-válogatott 2008-ban még három győzelemmel kezdte a kontinensviadalt: Arjen Robbenék 3-0-ra győzték le Olaszországot, majd 4-1-re Franciaországot, végül pedig az Oranje 2-0-ra nyert Románia ellen.

Egyetlen holland szurkoló sem sejthette, hogy a románok elleni siker után 13 évet kell várniuk az újabb holland Európa-bajnoki győzelemre.

Pedig ez történt. A 2008-as negyeddöntőben Oroszország 3-1-re győzött Hollandia ellen, majd a következő Európa-bajnokságon Dánia (1-0), Németország (2-1) és Portugália (2-1) is legyőzte Bert van Marwijk csapatát. A 2012-es Eb-n narancsos mezben mindössze Robin van Persie és Rafael van der Vaart szerzett egy-egy gólt.

Ráadásul Hollandia már ki sem jutott a következő kontinenstornára. A 2020-as torna selejtezőjében hazai pályán 2-3-ra kikaptak Németországtól, ám fél évvel később az Oranje 4-2-re nyert Hamburgban a Nationalelf ellen. Ronald Koeman kijuttatta az Eb-re Hollandiát, majd elfogadta az FC Barcelona kispadját, így lett a hollandok szövetségi kapitánya Frank de Boer.

Vasárnap este a holland-ukrán találkozón mindjárt egymásnak estek a csapatok. A Ferencváros ukrán támadója, Olekszandr Zubkov kezdő volt, de sérülés miatt 13 perc után le kellett cserélni.

A hollandok nyolc kapura lövés után sem szereztek gólt, mert Heorhij Buscsan kapus vagy a védők minden alkalommal mentettek.

 

 

Az 52. percben Denzel Dumfries jobb oldali beadása után Buscsan középre ütötte a labdát, az érkező Georginio Wijnaldum (Liverpool) pedig 15 méterről, kapásból a hálóba lőtt (1-0).

Alig hét perccel később Dumfries ezúttal ziccerbe cselezte magát, és bár Matvijenko menteni tudott, a labda Wout Weghorst (Wolfsburg) elé pattant, aki hét méterről nem hibázott (2-0).

Ukrajna villámgyorsan változtatott a játék képén.

Az Európa-bajnokság legfiatalabb szövetségi kapitánya, Andrij Sevcsenko a csere cseréjét valósította meg, amikor a brazil származású Romero Marlos helyett Mikola Saparenkót küldte a pályára.

A 75. percben Andrij Jarmolenko (West Ham United) passzolt Jaremcsukhoz, majd a visszakapott labdát húsz méterről védhetetlenül a jobb felső sarokba tekerte (2-1).

Négy perccel később Malinovszkij szabadrúgását követően Roman Jaremcsuk (KAA Gent) hat méterről, középről a bal sarokba fejelte a labdát (2-2).

Természetesen az izgalmak nem értek véget, a hollandok egy pillanatra megzavarodtak, mint az az ökölvívó, akire a hatodik menetben már egyszer rászámolnak, ám nyolcnál feláll és megrázza magát.

Látszólag nem volt sikeres Frank de Boer 64. percben elhatározott kettős cseréje, amikor a 21 éves Owen Wijndalt és Nathan Akét küldte be a pályára, ám 2-2 után ők is megtámogatták a holland támadásokat.

Végül a 85. percben éppen Aké bal oldali beadását Denzel Dumfries (PSV Eindhoven) 11 méterről a bal sarok felé fejelte, és bár a vetődő Buscsan bele tudott ütni a labdába, a góltól nem tudta megmenteni a csapatát (3-2).

Bukarestben Ausztria gyűjtötte be a három pontot

A nagy nemzetközi tornán először szereplő északmacedón csapat kezdte aktívabban a mérkőzést, de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni. Ellenben az osztrákok az első lehetőségüket gólra váltották.

A 18. percben Sabitzer a bal oldalról ívelt át az ellenfél tizenhatosának jobb oldalára, ahol Stefan Lainer (Borussia Mönchengladbach) a levegőben úszva belsővel a hosszú sarokba helyezett (1-0).

Látványos találata után kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, az újonc pedig egy szerencsés góllal egyenlített Pandev révén. A 28. percben Hinteregger Sabitzerbe rúgta a labdát, amely az osztrák kapu felé pattant, a kivetődő kapust többek között saját védője, David Alaba zavarta, így Goran Pandevnek (Genoa) csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba passzoljon (1-1).

 

 

A második játékrész elején Dimitrievski óriási bravúrral tolta ki Gregoritsch bal sarokba tartó fejesét.

A 78. percben Alaba bal oldali beadását követően Michael Gregoritsch (Augsburg) a kivetődő kapust megelőzve az üresen maradt kapuba lőtt öt méterről (2-1).

Végül a 90. percben Bejtulai felszabadítása Laimerről pattant Marko Arnautovic (Shanghai Port) elé, aki a kapus mellett elhúzva keresztbe vezette a labdát a tizenhatos vonalán, majd a kapu közepébe lőtt (3-1).

A C csoportban csütörtökön Bukarestben a két vesztes, míg Amszterdamban a két győztes játszik egymás ellen.

Labdarúgó Európa-bajnokság

C csoport, 1. forduló:

Hollandia-Ukrajna 3-2 (0-0)
Amszterdam, Johan Cruijff Arena, 15 837 néző, v.: Felix Brych (német)
Gól: Wijnaldum (52.), Weghorst (59.), Dumfries (85.), illetve Jarmolenko (75.), Jaremcsuk (79.)
Hollandia: Stekelenburg – Van Aanholt (Wijndal, 64.), Blind (Aké, 64.), De Vrij, Dumfries, Timber (Veltman, 88.) – De Roon, De Jong, Wijnaldum – Depay (Malen, 91.), Weghorst (De Jong, 88.)
Ukrajna: Buscsan – Mikolenko, Karavajev, Matvijenko, Zabarnij – Zincsenko, Szidorcsuk, Malinovszkij – Zubkov (Marlos, 13.; Saparenko, 65.), Jarmolenko, Jaremcsuk.

Ausztria – Észak-Macedónia 3-1 (1-1)
Bukarest, 13 ezer néző, v.: Andreas Ekberg (svéd)
Gól: Lainer (18.), Gregoritsch (78.) Arnautovic (90.), illetve Pandev (28.)
Ausztria: Bachmann – Lainer, Dragovic (Lienhart, 46.), Hinteregger, Ulmer – Baumgartner (Gregoritsch, 58.), Laimer (Baumgartlinger, 93.), Schlager (Ilsanker, 94.), Alaba – Sabitzer – Kalajdzic (Arnautovic, 58.)
Észak-Macedónia: Dimitrievski – Nikolov (Bejtulai, 63.), S. Ristovski, Velkovski, Musliu (M. Ristovski, 87.), Alioski – Bardhi (Trickovski, 82.), Ademi, Elmas – Pandev, Trajkovski (Kostadinov, 63.)

A C csoport állása: 1. Ausztria 3 pont (3-1), 2. Hollandia 3 (3-2), 3. Ukrajna 0 (2-3), 4. Észak-Macedónia 0 (1-3)

2. forduló:
június 17., csütörtök: Ukrajna – Észak-Macedónia, Bukarest 15.00
június 17., csütörtök: Hollandia-Ausztria, Amszterdam 21.00

 

Raheem Sterling győztes gólt szerzett Londonban

Az angolok kezdték jobban a mérkőzést, óriási nyomást helyeztek a világbajnoki ezüstérmes horvátokra, akiknek érezhetően nem ízlett az agresszív letámadás. 

Ettől függetlenül az első félidőben az angolok nem tudták megszerezni a vezetést. Valami apró gikszer mindig becsúszott a gépezetbe.

Az 57. percben Walker a felezővonaltól passzolt előre a jobb oldalon felfutó Philipshez, aki szépen befelé cselezett, majd a tizenhatos közepére jó ütemben érkező Raheem Sterling elé tálalt, a Manchetser City csatára pedig egy védő szorításában a kapuba közepébe lőtt (1-0).

Hamarosan Harry Kane növelhette volna a házigazda előnyét, majd “megnyugodtak a kedélyek”. Az angolok ismét visszaálltak, ám hiába birtokolták a labdát a horvátok, lehetőségig csak ritkán jutottak el.

Az angoloknál csereként pályára lépett Jude Bellingham, aki ezzel az Eb-k történetének legfiatalabb játékosa lett. A 17 éves és 349 napos támadó Jetro Willemst előzte most meg, aki 18 évesen kapott lehetőséget a holland csapatban a 2012-es kontinensviadalon.

D csoport, 1. forduló:

Anglia-Horvátország 1-0 (0-0)
London, Wembley Stadion, 22 500 néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
Gól: Sterling (57.)
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Mings, Trippier – Rice, Phillips – Mount, Foden (Rashford 71.), Sterling (Calvert-Lewin 92.) – Kane (Bellingham 82.)
Horvátország: Livakovic – Vrsaljko, Vida, Caleta-Car, Gvardiol – Modric, Brozovic (Vlasic 70.), Kovacic (Pasalic 85.) – Kramaric (Brekalo 70.), Rebic (Petkovic 78.), Perisic.

Az Eb ideje alatt mindennap frissül hírekkel, érdekességekkel a sPort blog. Olvassatok minket!