Immár 80. alkalommal kerülne sor a Monacói Nagydíjra, amennyiben két évvel ezelőtt nem kellett volna törölni a különleges versenyhétvégét a koronavírusjárvány miatt. Egyesek végleg kivennék a királykategória versenynaptárából azzal indokolva, hogy a modernkori versenyzésre alkalmatlan az ikonikus pálya vonalvezetése.

Ez ellen szól viszont az a rendkívül erős tradíciós kapocs, amely a helyszínt és a sportágat szorosan összeköti egymással, egyben az egész autósport egyik legjelentősebb eseményét hozza el minden májusban. Ennek alapja pedig nem más, mint a gazdag történelem, és bár sok verseny fulladt unalomba a Hercegségben, olyan történések is nyomot hagytak itt, melyek felejthetetlen fejezeteit képezik az F1-es krónikáknak. 

1955 – Ascari tényleg nem úszta meg szárazon

A monte-carlói pályát a legveszélyesebb helyszínek közé sorolják, és ez a Száguldó Cirkusz hőskorában még inkább megállta a helyét. A legendás vonalvezetés talán elsőszámú veszélyforrása az alagút utáni sikán, ahol az óriási tempó és a versenyzőkre hirtelen rávetülő fény együttesen ad kihívást. Az 1950-es években ráadásul közel sem voltak még olyan biztonsági feltételek, mint manapság, így történhetett meg az, hogy 1955-ben Alberto Ascari végül a tengerben kötött ki, miután elvesztette uralmát autója felett a pálya említett pontjánál. A sportág egyik első legendája szerencsére épségben megúszta a bizarr balesetet, de négy nappal később viszont tragikus módon életét vesztette egy monzai tesztelés során.

1982 – A verseny, amit „senki sem akart megnyerni”

Az 1982-es monacói verseny is ugyanolyan változatlanul csordogált, mint alapvetően a legtöbb, azonban az utolsó három kör hihetetlen történések sorát produkálta. Ez nem másnak volt köszönhető, mint az esőnek, amely talán a legnagyobb főszereplő volt az itteni futamok izgalmassá tételében.

Ezúttal egészen a 74. körig kellett várni az égi áldásig, amely következtében a versenyt vezető Alain Prost törte össze Renault-ját. Az élre így Riccardo Patrese került, aki első nagydíjgyőzelméért hajtott, a Lowes-hajtűkanyarban viszont megcsúszott, mellyel Didier Pironi vette át az első helyet. A francia versenyző számításait nem az időjárás, hanem Ferrarijának kifogyott üzemanyaga húzta keresztül, és hihetetlen módon ugyanaz történt szinte rögtön Andrea de Cesarisszal is, aki így nem tudta átvenni a vezetést. Az utolsó fordulatot az ír Derek Daly műszaki problémája hozta, így a kockás zászlót végül az a Patrese láthatta meg elsőként, akinek megpördülése után még alig lehetett bármiféle reménye is élete első F1-es futamgyőzelmét illetően.

1984 – Célvonal előtti előzés, de mégis a másik nyer

A két évvel későbbi nagydíj vasárnapján már az egész verseny a heves esőzésről szólt, amely miatt a rajtot is 45 perccel kellett csúsztatni. A futamot végül elindították, de már a 33. körben le is intették, miután a versenyigazgató és korábbi F1-pilóta Jacky Ickx túl veszélyesnek ítélte meg a körülményeket. A gubanc ott történt, hogy az utolsó teljesített kör végén Prost lassító McLarenjét megelőzte az akkor még Toleman-t vezető Ayrton Senna, aki aznap mégsem ünnepelhette kivételes karrierjének első királykategóriás győzelmét, mivel az akkori szabályok szerint a két körrel korábbi állás határozta meg a végeredményt ilyen esetben. Persze a fiatal Senna teljesítménye így is rendkívül figyelemreméltó volt, hiszen a 13. helyről indulva szerezte meg élete első dobogóját azon a pályán, amelyen majdhogynem lehetetlen előzni.

1988 – Senna és egy agyonnyert futam elvesztése

Az 1988-as versenyre érkezve Senna még csak egyszeres monacói győztesnek mondhatta magát, viszont az gyorsan kiderült, hogy elképesztően fekszik neki az utcai pálya vonalvezetése. Már az időmérő edzésen is dominált a brazil sztár, másnap pedig már közel 50 másodperccel vezetett a nagy rivális és akkor már csapattárs Prost előtt, amikor a 67. körben egy teljesen váratlan hibát követett el a Portier-kanyarban, és ez a futama végét jelentette. Talán ennél jobb példa nincs is arra, hogy a legnagyobbak is képesek hibázni, olykor pont a legváratlanabb pillanatokban.

1992 – A gonosz anya, majd legendás védekezés

Szintén a hajrában vált igazán emlékezetessé a négy évvel későbbi futam. Nigel Mansell magabiztosan vezetett abban az évben domináló Williamsével, azonban hét körrel a vége előtt megtréfálta őt az egyik kerekéről leesett anyacsavar, akárcsak az 1987-es Magyar Nagydíjon.

A vezetést Senna vette át, akinek újabb győzelme korántsem vált biztossá, ugyanis Mansell boxban történő látogatását követően hihetetlen tempóra volt képes az új gumikon. Villámgyorsan oda is ért Sennára, aki viszont körömszakadtáig tartotta a bajszos angolt, és végül a Nagydíj történetének legkisebb különbségével, 0,215 másodperccel győzött ötödik alkalommal is a Hercegségben, amellyel beérte az itteni sikerek számában az addig listavezető Graham Hill-t. Az azt követő évben meglett a rekorddöntő hatodik győzelme is, és ki tudja, mennyit szerzett volna még, ha nem következett volna be végzetes balesete az 1994-es imolai versenyen…

1996 – Az a bizonyos Olivier Panis-győzelem

Mint azt láthattuk, őrületes futam volt az 1982-es, de az 1996-os bizonyos értelemben még inkább az volt. Az egész verseny során a száraz és esős körülmények váltakoztak, ez pedig nem egy pilótán kifogott. Mi több, a versenyzők csakúgy hullottak, mint a legyek, és végül csupán hárman látták meg a kockás zászlót, ami negatív rekord a Forma-1 teljes történelmében.

A talpon maradtak közül tehát mindenki dobogót ünnepelhetett, közülük pedig a legboldogabb azaz Olivier Panis lehetett, aki pályafutása egyetlen nagydíjgyőzelmét aratta, ráadásul a 14. helyről rajtolva, aminél hátrébbről még senki nem tudott győzni Monte-Carlóban. Ezzel együtt Panis akkori csapata, a Ligier 15 év után tudott újra győzni a Száguldó Cirkuszban, igaz, több győzelem ezután már nem is jutott a francia istállónak.

2006 – Schumacher „kaszinózása”

Ayrton Senna után Michael Schumacher volt a következő sikerhalmozó a Monacói Nagydíjak történetében. Érdekes, hogy a hétszeres világbajnok öt győzelméből négyet is a ’90-es években szerzett, utoljára pedig 2001-ben ünnepelhetett itt a dobogó tetején. Ez azonban akár lehetett volna másképp is, ha öt évvel később nem követett volna el meggondolatlan döntést a La Rascasse kaszinónál.

Átvitt értelemben mondhatjuk (ha már kaszinó), hogy egyfajta hamis kártyásként lépett fel annál a bizonyos kanyarnál, amelyben - később általa is beismerve – szándékosan parkolta le Ferrariját az időmérő edzés végén, hogy a rivális Fernando Alonso már ne tudjon javítani saját legjobb idején, és így esélye se legyen letaszítania őt a rajtelső pozícióból. Az eset ugyan még jó ideig vitatott maradt, a versenyfelügyelőknek gyorsan döntést kellett hozniuk, és végül kizárták Schumachert a kvalifikációról, akinek így másnap a mezőny végéről, egyúttal a boxutcából kellett rajtolnia. A versenyen ugyan feljött egészen az ötödik helyig, sajnos ez sem feledtethette az előző nap negatív történését, mely Schumi fényes karrierjében mindig egy kis fekete folt marad, amit utólag talán ő is megbánt.

2016 – Rémálom a boxutcában

Bár az említett monacói futamok esetében többször láthattunk példát nagy felzárkózásra, alapvetően akár egy-két pozíciót is nagyon nehéz nyerni pusztán a pályán. Egy gyors kerékcserével már jóval nagyobb esély nyílik az előbbre jutásra, viszont ennek az ellenkezője is bekövetkezhet, amennyiben valami balul sül el a boxkiállás során.

Olyat ugyanakkor a modernkori autósportban csak elvétve látni, hogy egy pilóta „meglátogatja” szerelőit, de azok nem várják őt új kerekekkel. Nos, a 2016-os versenyen pontosan ez történt az élről kijövő Daniel Ricciardóval, akinek a folyamatosan száradó pálya okán átmenti gumikról slickekre kellett váltania, a Red Bull csapata viszont elsőre rossz szettet készített elő az ausztrál számára. Így történhetett meg, hogy mire már lekerültek Ricciardo régi abroncsai, az egység másik része a megfelelő új gumikért rohant be a garázsba. Természetesen ezáltal rengeteg idő veszett oda, így a vezető helyet Lewis Hamilton örökölte meg, aki aztán a leintésig tudta tartani az őt szinte végig üldöző Ricciardót.

Az elmúlt években kevésbé láthattunk izgalmas F1-es versenyeket Monte-Carlóban, idén viszont akár lehet itt egy újabb emlékezetes nagydíj, ugyanis a vasárnapi futamra nagy esély mutatkozik az esőre. A 2022-es nehezebb autókkal pláne kíváncsian várhatjuk, hogy ilyen körülmények között hogyan boldogulhatnak majd a versenyzők a Hercegség utcáin.